Bimbó lajos
Fotó: Gyulai Hírlap
Rohanó mindennapjaimban szinte már észre sem veszem, hogy milyen évszak érkezik vagy távozik. Szerencsés vagyok azonban, hogy gyermekem számon tartja az idő múlását, ám nem naptár szerint, hanem a gyűjtögetés rendje szerint.
Nyáron általában botokat és színes köveket gyűjtögetünk, tavasszal a színpompás virágok és termések következnek. Azt pedig, hogy elérkezett hozzánk az ősz, onnan tudom, hogy a kisfiam először kiált fel örömmel egy-egy szelíd tekintetű gesztenye láttán. Amikor az első, burokba burkolózott barnaságot megtaláljuk, lakásunk azonnal őszi termések gyűjtőhelyévé változik.
Minden ősszel hosszú túrákat szervezünk, hogy kicsinyem minél több gesztenyét tudjon begyűjteni szatyrába. Minden egyes kibontott termésre rácsodálkozunk, és örömmel üdvözöljük új otthonában. Azzal a feltett szándékkal tesszük zsebre az aranyos castanea sativát, hogy otthon a jó meleg lakásban, egy-egy bögre forró kakaó mellett gesztenyéből készült játékokat barkácsolunk hármunknak. Olyan idilli pillanatot lehetne varázsolni belőle, hogy az mesébe illő! Azonban, ahogy az a begyűjtött tárgyakkal lenni szokott, egy hét múlva már senki sem emlékszik a szatyor tartalmára. Ennek köszönhetően újra és újra elő kell vennünk nyomkereső képességünket, hogy újabb kakaóbarna termésekkel töltsük meg életünket és lakásunkat.
Mindig elgondolkozom rajta, hogy mi vonzza annyira gyermekemet a gyűjtögetésben. Vajon ez valami ősi vadászó-gyűjtögető ősemberes történet, vagy talán a birtoklás vágya hajtja? Az azonban biztos, minden évszaknak megvannak a maga zsákmányai, és mi alig várjuk, hogy kiszagoljuk az elrejtett kincseket.
