Gyulai Termál FC: Füstös Krisztián, Szabó Csaba, Hodonicki Márk, Pusztai András (Constantinescu Dan-Marius), Lestyán Lionel, Juhász Martin (Zabari Dávid), Nagy Gergő, Kolarovszki Martin (Kolarovszki Milán), Hursán György (Szabó Zsombor), Máris Dominik (Zelenyánszki László), Zádori Krisztián. Vezetőedző: Ekker Attila.
A fürdővárosi együttes az előző etapban presztízsgyőzelmet aratott a harmadik helyen rangsorolt III. Kerületi TVE otthonában, így kilencpontos előnyből várhatta a meccset, míg az ESMTK együttese egy győztesen megvívott hétközi kupameccs után érkezett Gyulára.
A fürdővárosi klub összefoglalójából kiderül, a hazai csapatnak jól indult a meccs, sorozatban dolgozta ki a helyzeteket, fegyelmezett védekezésével pedig hamar megszűrte a vendégcsapat próbálkozásait.
Az első kaput eltaláló helyzet az 5. percben volt: Máris Dominik beadását Zádori Krisztián bólintotta centikkel a kapufa mellé.
Három perccel később Juhász Martin szabadrúgása száguldott el a kapuvas mellett, egy percre rá pedig a Zádori Krisztiántól labdát kapó Máris Dominik robogott be védőjével a nyakán a tizenhatoson belülre, ahol átemelte a kifutó kapus felett a labdát, a visszafutó védő azonban tisztázni tudott.
A következő nagy helyzet a 21. percben volt: Hursán
A vendégeknek egészen a 25. percig kellett várniuk az első kapura lövési kísérletükre: a szöglet utáni fejes a kapufa felett hagyta el a játékteret. A válasz szinte azonnal érkezett, ám Máris Dominik lövésébe belesípolt a játékvezető.
A 33. percben Máris Dominik Hursán György passzával lépett négy védő között a tizenhatoson belülre, közeli lövését azonban védeni tudta a pesterzsébeti hálóőr. Ugyanebben a percben Hursán György emelkedett magasra, fejese azonban a kapufa mellett ért földet.
Pár perccel később ismét egy gyulai, Juhász Martin vállalkozott egy távoli lövésre.
A 44. percben megbosszulták magukat a kihagyott helyzetek: Burzi Alex a tizenhatos vonalánál kapott labdát, amit a hosszú felsőbe tekert (0-1).
A gyulai gárda azonnal megpróbált válaszolni a gólra, Hodonicki Márk beadását Pusztai András sarokkal varázsolta kapura.
A második félidőt is a hazai együttes kezdte erősebben, több ígéretes helyzet is eljutott a fővárosi kapuig. Az 54. percben be is érett az igyekezet: Juhász Martin tolta meg a labdát védője mellett, majd a tizenhatoson kívülről megeresztett bombájával kilőtte a hosszú felsőt (1-1).
Az egyenlítés után a gyulai keret minden erejével a győztes gól megszerzésére törekedett. Elsőként Kolarovszki Milán lövése érkezett az ESMTK kapujára, majd Juhász Martin engedett el egy löketet.
A fővárosi együttes ezután háromszor is megpróbálta feltörni Füstös Krisztián kapuját. Balogh Máté léc alá tartó lövését védte a hazai hálóőr, egy közeli lehetőség a gyulai védőkben halt el, Bugya Borisz lövése pedig a kapufán csattant.
A gyulai gárda az utolsó pillanatig küzdött a győztes találatért, Szabó Zsombor szabadrúgása épphogy a kapu fölé szállt, Szabó Csaba csúsztatása után pedig Máris Dominik kapott a labdába, amit a kapus kezébe küldött.
A Gyulai Termál FC csapata hátrányból felállva mentett egy pontot, így továbbra is veretlenül vezeti a bajnoki tabellát. A következő fordulóban a csepeli stadionban folytatja a bajnokságot a csapat.
























