Tóth-Nagy Izabella
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Gyulán szerencsére nagy a választék nők és férfiak, fiatalok és idősek számára is.
Talán a legnépszerűbb és a legelérhetőbb lehetőségek az edzőtermek, ahol kereshetünk egy személyi edzőt, vagy dolgozhatunk önállóan is ( kezdőknek mindenképp ajánlok pár óra személyi edzést, ahol meg lehet tanulni a gépek használatát).
Ha nem szeretnénk közösségi helyen edzeni, akkor YouTube-csatornák segítségével is fejlődhetünk kezdőként is. Szabadtéren is találhatunk több helyen edzőparkot, valamennyihez tartozik egy tábla, ahol példagyakorlatokat találhatunk. Ezt sétálás vagy játszóterezés közben is beiktathatjuk, a gyerekek is szívesen tevékenykednek itt.
A kardiómozgások közül a legegyszerűbb a sétálás, a kocogás, a futás és a kerékpározás. Talán ezek a legidőtakarékosabbak, csak kilépünk a házból, és már mehetünk is (30-40 perc folyamatos mozgás már nagyon sokat jelent). Találhatunk csoportos órákat is (például önvédelmit vagy hot iront).
A teljesen kezdőknek és az idősebbeknek érdemes a könyebb mozgásokat előtérbe helyezniük, főleg azoknak, akik keveset sportoltak életükben (ilyen például a gyors sétálás, a kerékpározás, illetve a jóga, amelyet szintén végezhetünk csoportosan vagy YouTube-videók segítségével). Ha pár hét után már nem fáradunk el, növelhetjük az intenzitást, a távolságot, vagy kipróbálhatunk valamilyen kiegészítő sportot is, akár egy erősítést, amivel a vázizomrendszerünk fejlődik.
Rendszeresség tekintetében érdemes heti egy-két alkalommal kezdeni, amit pár hét után akár háromra növelhetünk. Nem muszáj három órára elmenni otthonról, nincs is mindenkinek ideje erre. A heti két alkalom állhat egy edzőtermi vagy egy csoportos órából, valamint 1 x 30-40 perc kocogásból, illetve kerékpározásból. A heti három alkalom állhat egy vagy két kardióból (séta, kocogás, kerékpározás, úszás), egy vagy két edzőtermi órából, illetve otthoni erősítésből. Felmehetünk akár heti négy-öt alkalomig is, viszont ilyenkor érdemes nagyjából öt-hat hetente egy pihenősebb hetet tartani, amikor csak egy-két könnyű mozgást iktatunk be.
Bármit is választunk, az egészségünk szempontjából csak jól dönthetünk, már egy hónap után sokkal jobban fogjuk magunkat érezni a bőrünkben, és sokkal magabiztosabbak leszünk.























