Fodor György
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Miklós hatalmas gurgulával indult neki, hogy felkeresse kedvenc pajtását, Pétert. Régóta voltak már barátok, Isten tudja, milyen régóta. Sziklaszilárd kapcsolat volt az övék, minden évben együtt ünnepelték az örömhírt, s ilyenkor – a rézangyalát – rendesen felöntöttek a garatra, felszínre kerültek az elfojtott emlékek: a közös borozások, a halvacsorák, a fürdőzős kerti partik.
Palika idén nem jött el, nagyot fordult vele a világ, elsivatagosodott a lelke, hiába esküdözött a feleségének, hogy jó útra tér, Marika sem tudta visszatartani. Még a fátyoltekintetű Magdus sem, aki pedig minden jóféle keresztelőn első sorban álldogált szűzies leplébe burkolózva. Ennek ellenére Jánoska megszületése után nem sokkal egy Józsika is a szoknyáját fogta, az Atya tudja, kinek a fiai voltak.
Miklós ez alkalommal irgalmatlan nagy batyut cipelt szikár vállain, öve majd szétcsattant derekán, bölcselkedésben megőszült szakálla bíbor kaftánját verdeste. Igyekeznie kellett, hiszen a kakas igen hamar hármat kukorékol, addig pedig Péterrel végre kellett hajtaniuk az idénre kieszelt küldetést: végre elárulják a nagy titkot a világnak! Mázsás teher nyomta már lelküket – ahogyan a batyut a sokaknak szánt déligyümölcs, dió és házi édességek –, évente egyszer próbáltak megszabadulni tőle, még tán évközben is elmentek templomba. Ilyenkor neveletlenül jót nevettek Jakabékkal, akik Simonéktól jövet anekdotákat zengtek Mátékáról, aki szerintük feleslegesen fizetett be 30 ezüstöt a közös kasszába, hogy üdvözüljön. Máté különben rendes adófizető polgár volt, támogatta a templomépítést, így szívesen társalgott Tomikával, aki kiváló építész hírében állt. Állítólag ő tervezte azt az imahelyet, ahová Miklós és Péter igyekeztek ma éjjel is. Mire megérkeztek, már csodásan megvilágított oszlopcsarnok fogta körbe az örömhírre váró tömeget. Betoppanásukkor elsőként Menyus intett, majd Boldi mosolygott rájuk, Gazsit pedig megint oldalba kellett lökni, hogy legalább pár áhítattal teli éneksorig hallgasson már el, mert általában túl sokat prédikált valamiféle angyalról, meg csillagok egyben állásáról, biztos a sok tömjént nem bírta, szegény lelkem.
Miklós és Péter előrefurakodtak, sajnos Jánoska éppen takarásban volt, így ő nem látta úgy őket, mint Lukács és Márk – végül mégis együtt léptek az oltárhoz, hogy megdöbbentő öntudattal belekiáltsák a gyülekezet arcába, hogy: MEGÉRKEZETT!
…de a nagy titkot immár mindenki tudta, aki igazhitű kereszTÉNY: „Uramatyám, bizony a Fiú TE vagy, áldjon meg az Ég Benneteket, legjobb Barátaimat, ha már újra eljöttetek elé, ezért Ő újra lejött közétek!” – Gyurika, te már megint teljesen részeg vagy, eredj szépen haza és otthon várjál meg! – súgta oda csendesen neki egy a tömegből kivált, szerényhangú, fehér lepelbe burkolt, gondozott szakállú, tekintetével melegséget sugárzó ember, és a kakas harmadjára is elkukorékolta magát…
