Szávai Krisztina
Fotó: Gyulai Hírlap
Fülöp néni szerencsés csillagzat alatt született. Minden esztendőben a legszebb nyári heteket a Balaton mellett, a Tihanyi-félszigeten töltötte. Sóvár szemek figyelték készülődését a nagy útra, amelynek napját Budapestről érkezett képeslap jelezte, s a hátsó udvarra kifeszített szárítókötélen Fülöp néni labdarózsás zöld úti kendőjének száradása.
A lap érkezése utáni harmadik napon az úti kendőbe mindenkor egy váltás ruha, egy frissen sült kenyér, sarkába pedig aprópénz köttetett. Az útra készülődő izgatottságába a Fülöp bácsitól való elválás némi szomorúságot is vegyített, de várta már Tihany és a nővére, Amál, s a nyárban poros Alföldet könnyű szívvel hagyta maga mögött a nagy víz illatát visszhangzó lila dombokért.
Kondorosig szekéren, majd vonaton utazott, a fővárosi peron végén nővére apró kendővel integetett, erre-erre, a lovas kocsihoz, amelyben már hozzájuk forma négy-öt fiatalasszony üldögélt. Levendulaszüretre indultak.
Még fiatal leány volt, amikor a harmincas években először szüretelt a forró évszak közepén Tihanyban, s a levendula mély, telt, édes illatával, ég és föld között egyensúlyozó színével, karcsú nyakával, selyempuha szirmaival magával ragadta és többé nem eresztette. Pedig az aratás verítékes munka, a könnyű sarló nap végére ólmos nehezékké változott, az érdes szár sebzett, a lenge por csípte a verítékben úszó arcokat, karokat.
A háborús időkbe a szüret napjai hozták a nyugodalmat, s a negyvenes évekre száz hektárra kerekedett levendulaföldjein a Doktor úr is gyakorta megfordult, jó szavakkal biztatva szeretett virágait betakarító becsült napszámos asszonyait. Akiket évtizedeken át vissza-visszaszólítottak a bódító domboldalak. S vitték, honnan jöttek, szerteszét az ajándékba kapott, becses töveket. Fülöp néni pedig sohasem fukarkodott a nyugalommal, s azóta nyár derekán a gyulai asszonyok kertjében az öreglevendulásból egy-egy tő lila virág virít.
