az Ogre trió a gyulai múzeumudvarban
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
A koncert előtt Gedeon József köszöntőjéből megtudhattuk: a hármast már a tavalyi fellépésük után felkérte egy William Shakespeare ihletésű zenei anyag elkészítésére. A zenekar énekesnője, Maria João később elmondta, igencsak meglepődött az ötleten, de nagyon szívesen tettek eleget a kihívásnak. A csapat szerzőjének, Joao Farinhának köszönhetően július 10-én kilenc vadonatúj tétellel érkeztek Gyulára.
Hamar kiderült, hogy a dalok szövegeit jellemzően Shakespeare drámáiból és szonettjeiből vett mondatok alkotják, ám a szerzemények árnyalt atmoszférái magukban is sokatmondóak. Az Ogre trió első száma A velencei kalmár komédiából ragadott ki néhány hangulatot, amelyből sugárzott az erény és az alantasság viszálya. Akárcsak a Rómeó és Júlia tragikus szerelmét megidéző, madárcsicsergéssel kísért dalában a lágyan simogató fájdalom. Előadásukban megjelent még többek között a Sok hűhó semmiért, a Szentivánéji álom és az Othello hasonlóan érzékletes hangulatvilága is.
Maria João, a mozambiki származású, portugál énekesnő számtalan technikát használó, szinte hangterjedelmi korlátokat nem ismerő orgánuma, improvizatív játéka és kortalan, az egész világot megölelő személyisége; Joao Farinha (Rhodes-zongora, szintetizátor) érzékeny témái, megmunkált összhangzatai, odaillő és magamutogatástól mentes szólói, indusztriális arpeggiói, valamint André Nascimento (elektronika, samplerek) effektjei, eltalált ritmusai és kontrasztos, zenei tabukat döngető, futurisztikus zajai képezték azt a sodró, elképesztő zenei elegyet, amelyben feltűnt számos műfaj: a jazz, blues, funky, folk, elektronikus és kortárs zene.
Az Ogre triótól megszokott, jó értelemben vett kiszámíthatatlan kompozíciók, a szubbasszusokkal kísért harsány alapok és a femininfinom témák váltakozása és együttese, a felépített, hihetetlen harmóniaarzenál és mindezek összhatása – ráadással együtt mintegy 80 percben – egy olyan korszakokat könnyeden átívelő, XXII. századi zenei unikumot hoztak Gyulára, amelyet eddig még senki.