Az idő az úr, az idő úr. Sohasem lehetsz a magad ura, ha az idő köt, igazít, és a mindennapokat meghatározza. Mert meghatározza azt, életed elejétől mindvégig. Az időt megkerülni lehetetlen. Minden ember alkotta szabályt felülír, az ügyesen kitalált igazodási pontok irányítója. Időre születünk és bár a természet néhanapján módosításokat követ el, mégis csak kilenc hónappal kell számolni. Időre eszik a baba, példának okán a diabéteszes betegnek sem különb a helyzete, ha élni kíván: hat órakor reggeli, pontba délben ebéd, majd este hatkor vacsora. Időnkénti szintmérés. Verseny az életért, verseny az idővel.
Verseny az életért még idő előtt, majd születése az időben érkezőnek. Iskolaidő, szünidő, munkaidő, pihenőidő. Mindig csak a –tól –ig, az ettől eddig. Mindig, soha, azután és azelőtt, majd, mihamarabb, amíg csak tart az élet. Az élet, melyhez úgy ragaszkodik az ember. Ahogy telik, annál jobban. A múló idő (megint csak az idő) aztán egyszerre talán már nem is tényező és elengedjük az elmúlás feletti aggodalmunkat. Megbölcsülvén, keserédesen kacagjuk ki saját magunkat, az idő fogságába zárt társadalmunkat és mindazt, ami az idővel vívott küzdelemben meghatározta a mindennapi létünket.
