„Jókovácsom”! Vigye a postás szabálytalan levelemet hozzád, Svájcba! Emlékszel még, ha eljött az augusztus közepe, akkor valami mintha lázba hozott volna bennünket. (Most inkább hajt-űz, nyugtalanít.) Anno legjobban az osztálydekorálós tünet feszített. Ki is nevettél, hogy kétségbeesésemben a kirakatrendező unokahúgomat kértem, segítsen, mert ez egy másik szakma. Ma már megvarrom, megfestem, rajzolom, vágom, ragasztom. Tudom, nem ez a lényeg. De hát a környezet meg esztétika...
Jó, az egyetemen oktathattál képek, tablók, virágok, pillangócskák nélkül! Oké, elismerem, te a tudományból merítettél nagyobb kanállal, én meg a módszertanból. Ezt az irányulást már Szegeden is felismertük magunkban. De azt ott és akkor még nem gondoltam, hogy a színjátszásnak ekkora hasznát veszem! Iskolai, városi műsorok, művészeti bemutatók... Persze hogy én írom és rendezem, a díszletet, jelmezeket is én tervezem. Zenei szerkesztés, mozgás, jöhet! Jó, hát hogy lennék profi? Utazzam el hozzád legalább 3 napra? Utazni fogok, de huszonhatodmagammal és két napra. Nem tudom még hova, de tuti meglesz. A programszervező-logisztikai menedzser profilú osztályfőnökök ezt is meg szokták oldani. Azt azért megmondom előre, hogy nem leszek többet szakács egy kiránduláson se! Túravezető még igen.
Sokszor hiányzol ám, főleg, amikor Pestre visszük a gyerekeket színházba, múzeumokba. Aha, most már én vagyok az idegenvezető. Azt ugye nem is feltételezted volna rólam, hogy egy kicsit elcsángálok a szakmától? Pedig igen! Pályázatokat is írok. Jaj, nem egyedül, és persze a szakmán belül. Hogyhogy milyen szakma? Ó, a fentiek járulékosak! Minden idők ellenére, valamiért, megmagyarázhatatlanul, kutyahűséggel én „benne maradtam a régiben”.
