Sinka István 105 évvel ezelőtt, 1919-ben kötött házasságot az erdőgyaraki lánnyal, Papp Piroskával.
Ismeretségüket a legeltetés alapozta meg. Erdőgyarakon, a tudomásom szerint a Hórindzsának nevezett településrészen, a legelőn egy kislány libákat, egy három évvel idősebb fiú juhokat legeltetett. Nézték, bámulták egymást, majd bemutatkoztak egymásnak. Egyikül neve Papp Piroska, a másikuké Sinka István volt. Akkor, abban a pillanatban még nem sejtették, hogy a közeljövőben házasságot kötnek.
A két fiatal 105 esztendővel ezelőtt, 1919 szeptemberében az erdőgyaraki községházán mondta ki a boldogító igent. Tudomásom szerint csak polgári esküvőjük volt, mert az egyházit nehezítette az a tény, hogy Papp Piroska katolikus, Sinka István pedig református vallású volt.
A házasságot követően a házaspár Békés megyébe került, mert Sinka István itt kapott munkát juhászként. Egyesek mindmáig azt állítják: mivel 1920-ban az új magyar–román országhatárt meghúzták, Sinka István és felesége kényszerűségből rekedt Magyarországon, nem tudatosan maradt ideát.
Ezzel kapcsolatban egy erdélyi jogászbarátomat kérdeztem, aki azt mondta: kényszerűségből senki sem maradt Magyarországon. Ha valaki vissza akart menni eredeti lakóhelyére, a hozzá legközelebbi magyarországi rendőrségen kellett kérnie egy hazautazásra feljogosító igazolást. De az csak a hazautazást tette lehetővé, azzal az irattal oda-vissza korlátlanul nem lehetett utazni. Tehát Sinka István maga döntött úgy, hogy 1920 után is Magyarországon marad.
Sinka István és Papp Piroska házasságából négy gyermek született: István (ő néhány hónapos korában elhunyt), János, Ferenc és Zoltán.
Sinka István felesége mellett Vésztőn vált publikáló költővé, első versét, a Bánat az Alföldön címűt 1930. november 16-án a Magyar Falu újság Virágoskert melléklete közölte.
Első kötete is a Piroskával való házassága idején, Himnuszok Kelet kapujában címmel, 1933-ban a szeghalmi Református Péter András Gimnázium gondozásában jelent meg.
Sinka Istvánné Papp Piroska 1935 júliusában a gyulai kórházban hunyt el, s Gyulán, a Szentháromság temetőben helyezték örök nyugalomra. Ma ott, Simonyi Imre sírjától nem messze, emlékkő őrzi emlékét.