Gyulasport NKft.: Szalai Noémi, Avram Alexa 7(3), Barta Zita 5(2), Tarkovács Réka 4, Erdei Nóra 3, Ács Eszter Emma 2, Hemdi Neila Adrienn 1. Csere: Técsi Karolina, Bardócz Maja 2, Pop Maya 2, Szabó Jázmin 1,Gál Csenge, Nagy Jázmin, Martyin Vivien Zoé, Tarkovács Dorka. Edző: Zöldi-Tóth Katalin.
A fürdővárosiak nem feltartott kézzel várták a listavezető, eddig 100 százalékos orosházi alakulatot, a meccs elején úgy tűnt, hogy meglepetést is tudnak okozni, hiszen az 5. percben már 4-1-re vezettek. A vendégek az első 15 perc végére egyenlítettek, majd át is vették a vezetést.
A két csapat között ekkor kezdett kiütközni a különbség, az orosházi alakulat folyamatosan növelte előnyét a gyulaiakkal szemben, akik azonban ennek ellenére sem adták fel, harcoltak és példamutatóan álltak hozzá a mérkőzéshez.
– A mai mérkőzésen az első helyezettet fogadtuk. Tudtuk, hogy egy nagyon jó csapatról van szó, ennek ellenére szerettük volna megnehezíteni a dolgukat. Úgy gondolom, az első félidőben ez sikerült is. A második játékrészben azonban elfáradtunk, és azok, akik a padról érkeztek, sajnos nem tudták azt a szintet hozni, amit a társaik korábban. Voltak kifejezetten jó megoldásaink, de sok olyan hibát is vétettünk, amelyet a koncentráció hiányának tudok be. Sajnálom az eredményt, de dolgozunk tovább, hogy eljussunk arra a szintre, ahol az ellenfelünk jelenleg tart – értékelt Zöldi-Tóth Katalin.
A Gyulasport NKft. U18-as csapata legközelebb már csak január végén lép pályára, amikor a K. Szeged SE lesz az ellenfél.

























