Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Ünnepi hangulat, telt ház és komoly szakmai érdeklődés fogadta december 1-jén Bánhegyi Róbert János Bevezetés az onkodiabetológiába című, bővített kiadásban megjelent kötetének bemutatóját.
A rendezvény nemcsak egy könyv – a Bevezetés az onkodiabetológiába bővített, 2. kiadásának – megszületéséről szólt, hanem egy fiatal, Magyarországon is egyre nagyobb jelentőségű tudományterületről, az onkodiabetológiáról is. Bánhegyi Róbert főorvos diasorának kezdőképén jogosan merült fel: „Quo vadis (vagyis merre mész), onkodiabetológia?” A bemutató házigazdája a szülővárosában, Gyulán rendszeresen műsorvezetést vállaló, a jó ügyek mellett mindig teljes mellszélességgel kiálló Dombóvári Vanda volt, aki a megszokottan lendületes, mégis közérthető megjegyzéseivel segítette a szakmai és laikus közönséget eligazodni a daganatos betegségek és a cukorbetegség összetett világában.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Az esemény rangját mutatta az is, hogy a nyitó gondolatokat Görgényi Ernő, Gyula város polgármestere mondta el. Beszédében hangsúlyozta: különleges érték, hogy egy világszinten is úttörő szakterület alapműve Gyuláról indul útjára. Kiemelte a helyi egészségügyi szakemberek szerepét, valamint azt, hogy a város évek óta elkötelezett támogatója az orvosi kutatásnak, az innovációnak és az egészségmegőrzés ügyének, az egyetemi oktatás, a konferenciák szervezése mind ezt bizonyítják. A polgármester szerint a kötet megszületése egyszerre tudományos siker és közösségi büszkeség. Egy alternatív Nobel-díjat is megelőlegezett a szerzőnek. Valóban elmondható, hogy a frissen díjazott Krasznahorkai mellett – nem árnyékában – egy világszerte nagy figyelmet keltő, új tudományág is a városban született. Külön értéke a könyvnek, hogy komoly szakmai lektorok támogatták, úgymint Simonyi Gábor endokrinológus vagy Büttner Nóra onkológus. Emellett Gyula Város Önkormányzata is segített a megjelenésben, sőt, a Dürer Nyomdában készült el, tehát ebből a tekintetből „gyulaikum”, a szakterület magyar vonatkozása miatt pedig többször hangsúlyozottan: „hungarikum”.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
A beszélgetés középpontjában természetesen maga a szerző, Bánhegyi Róbert főorvos állt, aki onkológusként, hematológus belgyógyászként 2001 óta kutatja a daganatos betegségek, a cukorbetegség és az elhízás közötti bonyolult összefüggéseket. A bemutatón elmondta: a könyv alapgondolata – éppen egy szenteste – abból a mindennapi klinikai tapasztalatból született, hogy a daganatos betegek jelentős részénél valamilyen anyagcsere-zavar, leggyakrabban diabétesz vagy alapvető inzulinrezisztencia is jelen van. Ezek a kórképek nem külön-külön, hanem egymást erősítve befolyásolják a gyógyulás esélyeit.
A közérthetőség érdekében a szerző az onkodiabetológiát úgy mutatta be, mint egy „hídszakmát”: az onkológia és a diabetológia találkozási pontját, amelynek 2024 óta szakmai egyesülete, fóruma is van. A híd szimbólum a Magyar Onko-Diabetológiai Egyesület (MODE) logójában is fellelhető. A könyv részletesen tárgyalja az obesitas (elhízás), a 2-es típusú cukorbetegség és a rosszindulatú daganatok közös genetikai, hormonális és anyagcserehátterét. Szó esik benne a magas vércukorszintről (hiperglikémia), az inzulinrezisztencia, a krónikus gyulladásos folyamatok és a daganatprogresszió kapcsolatáról, de a modern, célzott biológiai terápiák diabéteszre gyakorolt hatásairól is.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
A bemutatón külön figyelmet kapott a kötet gyakorlati jellege. A szerző hangsúlyozta: nem csupán elméleti összefoglalót kívánt írni, hanem olyan klinikai útmutatót, amely a mindennapi betegellátás során is használható. A könyv fejezetei sorra veszik az antidiabetikus kezelések és a daganatellenes terápiák kölcsönhatásait, az onkoterápiák diabetogén mellékhatásait, valamint a daganatos betegek glikémiás kontrolljának és tápláltsági állapotának jelentőségét.
A nyelvi lektor, Füzesné Hudák Julianna is megszólalt a rendezvény elején. Elmondta: külön kihívás volt egy olyan szakkönyv nyelvi formába öntése (mellesleg Barabás Ferenc munkájának köszönhetően a tipográfiai igényesség is), amely egyszerre kíván megfelelni a tudományos pontosság és a közérthetőség igényének. Hangsúlyozta: a cél az volt, hogy a szakszavak – mint például az epidemiológia, a molekuláris célpontok, a protein-kináz-gátlók vagy az endokrin összefüggések – megmaradjanak a maguk szakmai súlyával, ugyanakkor az orvostanhallgatók, gyakorló szakemberek és érdeklődő laikusok is biztonsággal követhessék a gondolatmenetet.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Dombóvári Vanda kérdései révén szó esett a könyv születésének személyesebb hátteréről is. Bánhegyi Róbert beszélt doktori kutatásáról (a tapasztalatait összegző PhD-disszertációja is helyet kapott a könyv utolsó fejezetében), a békéscsabai és gyulai klinikai munka tanulságairól, valamint arról, hogyan vált világviszonylatban is jegyzett fogalommá az általa megnevezett tudományterület, az onkodiabetológia. A szerző szerint a jövő egyik kulcskérdése az interdiszciplináris együttműködés: az onkológus, a diabetológus, a dietetikus és a háziorvos közös munkája.
A bemutató végén a közönség kérdései is bizonyították: az onkodiabetológia nem csupán egy új tudományos irányzat, hanem nagyon is aktuális, mindannyiunkat érintő terület. Nem véletlen volt telt ház, az érdeklődők korfája igen kiszélesedett. Szükséges volt a kötet bővített kiadásának megjelentetése, hiszen átfogóbb képet kapunk a kóros lesoványodás (cachexia) és az elhízás ellentétes, mégis összefonódó folyamatairól, a daganatos betegek anyagcsere-változásairól és a modern gyógyszeres kezelések komplex hatásairól.
A rendezvény végére egyértelművé vált: ha a főorvos megőrzi lendületes alkotókedvét, akkor még számos olyan könyve születhet, amely új szemszögből világítja meg a daganatos betegségek és a cukorbetegség kapcsolatát, és fontos lépést jelent a személyre szabott, integrált betegellátás felé. Idézem tanulságos zárómondatát: „scientia aeterna est, vita transit” vagyis „a tudomány örök, az élet elmúlik”.



























