Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés:
oldalakon
dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Karácsonyra feleséget hozott Sinkának a Jézuska

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Magyari Barna • MAGAZIN • 2024. december 25. 15:24
Karácsonyra feleséget hozott Sinkának a Jézuska
Gyulai nő lett a fekete bojtár második felesége

Sinka István és Péczely Katalin

A karácsonyra való készülődés gyulai feleséget hozott a fekete bojtárnak: Péczely Katalin és Sinka István 1927 december elején kötöttek házasságot a vésztői községházán (az épület 2001 júliusa óta már városháza).

Nehézségekkel, kihívásokkal, problémákkal telve indult a házaspár közös élete. Először is meg kellett küzdeniük az após, Péczely József ismert gyulai újságíró és javítóintézeti igazgató kitartó tiltakozásával, ami lánya és a három fiúgyermekkel özvegyen maradt költő házasságára vonatkozott. Állítólag az esküvő után Péczely József hosszú időn át még a lányával sem volt hajlandó szóba állni, nemhogy annak férjével. Ismereteim szerint csak akkortól kezdtek szűkszavú beszélgetésekbe, amikor 1940-ben Péczely József Gyuláról felköltözött Budapestre.

A vésztői esküvő után Sinka István második feleségével a fővárosban kezdett új életet. A költő legidősebb fia Szeghalmon, a Református Péter András Gimnáziumban tovább folytatta tanulmányait, ott is élt a középiskola kollégiumában. A két kisebb Sinka gyerek, Ferenc és Zoltán pedig átmenetileg Kunhegyesen volt állami gondozásban, ahová anyjuk halála után kerültek (a költő első felesége, Papp Piroska a gyulai Szentháromság temetőben 1935 nyara óta „alussza” örök álmát). Kitartó próbálkozások után a házaspárnak mindkét fiút sikerült magához vennie Budapesten.

A költő és felesége nagyon sok problémával küzdött még az após akadékoskodásán kívül is. Sinkának nem volt munkahelye, felesége fizetéséből és az írásai után kapott bizonytalan honoráriumaiból éltek. A nélkülözés miatt gyakran veszekedtek, így egy idő után teljesen elhidegült egymástól a házaspár. Mindez váláshoz, majd Sinka István újabb házasságához vezetett.

A harmadik feleség is Békés megye szülötte volt: Szín Magda Békésszentandráson született 1928-ban. Tehát 31 évvel volt fiatalabb a költőnél. Megismerkedésük, kapcsolatuk igencsak rendhagyó volt. Sinka István hosszú ideig csak verseit gépeltette Magdával, aztán egy nap a költő előállt azzal, hogy költői lelkületét és szívét is elbűvölte a fiatal nő. Magda azonnal közölte: házasemberrel nem foglalkozik. Sinka beadta a válópert, s a Péczely Katalinnal való házasság felbontásáról azonnal Magdához rohant, hogy megkérje a kezét. Szín Magda igent mondott, így hamarosan összeházasodhattak.

Kulturális kutatásaimból úgy tudom, hogy az elején Veres Péter felesége ösztönözte Sinkát arra, hogy foglalkozzon Szín Magdával, aki állítólag rövid ideig Veres Péter szeretője volt…

Visszatérve Péczely Katalinhoz: a gyulai feleség egy fiúgyermekkel, Sinka Péterrel ajándékozta meg a költőt.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)
Friss adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért.
Jöhet a süti?
Részletek KÉREM