Az orosz–ukrán háború sok szörnyűséget hozott a világba. A katonák és a civil lakosok értelmetlen szenvedése és halála megmutatja a háború legsötétebb oldalát. A világ azonnal szankciókkal sújtotta a támadó felet, ami egyre jobban begyűrűzik az orosz emberek mindennapjaiba.
Az első pillanatban szinte az összes európai sportszövetség törölte orosz sportolóit, megtiltotta a versenyeken való részvételüket. Ez önmagában még nem hangzik túl drámainak, ám ennél sokkal többről van szó. Gondoljunk csak bele, hogy 2024-ben olimpiát rendeznek, a sportolók már elkezdték a felkészülést, számukra minden hét, minden nap fontos és nélkülözhetetlen. Hogyan érezheti magát most az az orosz tornász, úszó, labdarúgó stb., aki dobhatja a kukába, amire hatéves kora óta feltette az életét? Ezek a sportolók nemcsak a jövőjüket veszítették el, hanem az egész eddigi életüket is. Gyermekkoruk óta küzdöttek egy célért, egy álomért, amely a kapun való belépés előtt szertefoszlik. A rengeteg lemondás, fájdalom és fáradtság egyszerre hiábavalóvá vált.
A másik oldalon sem jobb a helyzet, hiszen az ökölvívás mai két legmeghatározóbb alakja is fegyvert fogott. Vaszil Lomacsenko és a kisfiam kedvence, Olekszandr Uszik a ring és a felkészülés helyett fegyverrel a kezében védi a hazáját.
Hogyan magyarázom el Juniornak, ha a kedvenc bokszolója meghal egy ukrán mező kellős közepén vagy egy szétlőtt utca gödrében? Hogyan magyarázzuk el bárkinek is?
