Bimbó Lajos
Fotó: Gyulai Hírlap
Nagyon szerencsés embernek mondhatom magam, hiszen kedvesemmel egy gyönyörű lakásba költözhettünk a minap. A költözésben egy nagyon kedves barátunk segített, aki maga is elcsodálkozott, hogyan lehet egy kis lakásban ennyi holmi.
Mi ketten is elképedve álltunk a dobozok, tárolók és zsákok halmazai között. Kedvesem természetesen a szelektálás mellett voksolt, hiszen az értékes holmik között jó néhány zsáknyi kacat is megbújt. A felesleges tárgyak egy részéért a gyűjtögető életmódot folytató kisfiam a felelős, ki kell mondanom az igazat, hogy a limlomok nagy része tőlem származik.
A Wikipédia kényszeres gyűjtögetésnek, más néven patologikus halmozásnak nevezi a használhatatlan vagy szükségtelen tárgyakat kidobni képtelen emberek tevékenységét.
– A Messie-szindrómában szenvedő beteget hörcsöghöz is hasonlítják, mely – az állat téli táplálékszükségletének biztosítására – olyan mennyiségű eleségkészletet halmoz fel, hogy alig tud bemenni az odújába – áll a mindent tudó internetes portálon.
Ekkora baj azonban nálam még nincsen, ám azt el kell ismernem, hogy imádok élményekhez kötni tárgyakat, amelyektől szinte képtelen vagyok elszakadni.
Található még fiókomban ötödikes diákigazolvány, üveggolyó, londoni metrójegy és számtalan papírfecni. Számomra ezek a tárgyak mind egy-egy jelentős életesemény tanúi, amelyek érzelmeket váltanak ki és érzéseket sugároznak vissza. Amikor a pakolásnál a kezembe került egy több mint negyvenéves műanyag katona, szinte azonnal éreztem azokat az izgalmas csatákat, amelyeket a nagymamám szobájából harcteret kialakítva játszottam.
A kacatok egy része most ment a kukába, de újak érkeztek helyettük, egy szerelem és egy új élet látszólag értéktelen tanúi.
