Bimbó Lajos
Fotó: Gyulai Hírlap
Örülök, hogy nem lettem művész, mondta Bujtor István a vele készült interjúban Szegő Andrásnak. Egy nagy generáció meghatározó alakjaként a nézőket kiszolgáló színész, producer, rendező arra gondolt, hogy nem vette fel a kiégett talentum szerepét, nem éreztette környezetével, hogy ő egy meg nem értett és kiégett zseni, aki locsolt a zuhogó esőben.
Előre bocsátom, mi sem vagyunk művészek. Csapatom egyik tagja sem rendelkezik művészeti diplomával, nem tanultuk a filmrendezés alapjait, én magam pedig csak két éve vettem kezembe először a kamerát. Azóta azonban több olyan videó került ki a kezeim alól, amit mások is megsüvegeltek, sőt filmszemlére emeltek. A rövid videókból aztán kisfilmek készültek, most pedig belevágtunk több nagyobb dokumentumfilm elkészítésébe is.
Mi nem tanultuk a beállításokat, a fényeket és az íratlan szabályokat, nem a megszokott módon közvetítjük mondanivalónkat. Filmjeink mások, eltérőek, mindig van bennük valami váratlan. Olyan egyedi látásmóddal operálunk, és olyan képi világot teremtünk, amely mindig ad valami újat, valamit, amitől értelmet nyer a téma, és megérkezik a lélek. A belőlünk sugárzó isteni sugallat miatt készítünk emberközeli filmeket, olyan alkotásokat, amelyek nyomot hagynak a nézőben.
Éppen ezért kezdtünk el mi mindannyian filmeket készíteni, hogy közvetítsünk valami értéket, és tegyük ezt úgy, hogy szórakoztasson is. Nem vagyunk művészek, nem vagyunk meg nem értett zsenik.
Értéket közvetítő emberek vagyunk. Attól még lehet, hogy mi is csak locsolunk majd a zuhogó esőben.
