Forrás: facebook.com/gorgenyierno
A gyulai városháza dolgozói is csatlakoztak a Movember kezdeményezéshez – közölte hivatalos közösségi oldalán Görgényi Ernő polgármester.
Mint írta, a kezdeményezés Ausztráliából indult 2003-ban, az elnevezés az angol „moustache”, azaz bajusz és a november szavak összevonásából született. Az azóta világszerte ismert figyelemfelhívó kampány három kiemelt területre összpontosít: a férfiak mentális egészségére, valamint a prosztatarák és a hererák korai felismerésére.
Kifejtette: kollégáival kékbe öltöztek, bajuszokat készítettek, és egy közös fotóval is kifejezték összetartozásunkat. A vidám külsőségek mögött azonban komoly üzenet áll: a férfiak egészségének megőrzése, a megelőzés és az egymásra való odafigyelés fontossága.
A városvezető hangsúlyozta: különsen fontos beszélni a férfiakat érintő lelki nehézségekről is, a statisztikák szerint ugyanis világszerte minden percben életét veszti egy férfi öngyilkosság következtében. Magyarországon a KSH 2025-ös adatai szerint 1484 ember halt meg öngyilkosság miatt, és közel négyötödük férfi volt. Ezek a számok is rámutatnak arra, hogy mennyire fontos a figyelem, a megértés, a nyílt kommunikáció és az időben érkező segítség.
























