Forrás: Vasárnapi Újság
A templomtér, amelyen az Erkel-szobrot óvó, védő faház állott, már jó idő óta élénk érdeklődés tárgyát képezte a városban. Napokkal azelőtt, hogy a kompozíció felállítási munkálatai megkezdődtek, a kíváncsiskodók elfoglalták pozícióikat a cukrászda előtt, hol csoportokba verődve beszélgettek a leleplezésről, és mindent megtettek annak érdekében, hogy legalább egy pillantást vethessenek a ponyvával letakart plasztikára.
Az alkotást körülvevő faburkolatot csütörtökön bontották szét, pénteken a vasrácson belüli terrénumot parkírozta be nagy gonddal és ízléssel a kiváló Hackt Ferencz kastélybeli kertész. Aztán növényeket hoztak ide, szebbnél szebbeket az Almásy-rezidencia üvegházából, a homokolt talajon moha-díszeket helyeztek el, a szobor környékét pedig, sőt az egész várost szépen fellobogózták.
A tűzoltóság kordont húzott tagjai és a rendőrség közzé, mégis csak nagy üggyel-bajjal tudta megakadályozni a népet abban, hogy lelkes kíváncsiságában ne a szobor tövében foglaljon helyet. A térre nyíló épületek ablakaiból és a lebontott fedelű nagytemplom ódon falairól kíváncsiak százai kandikáltak le a kiemelt helyszínre, s ezzel különös dekorációt szolgáltattak a tér ünnepélyes képének.
A díszegyenruhás bandérium a gyulai dalkőr zászlója alatt sorakozott fel, a szobor háta mögött. Megemlítjük itt, hogy a csabai dalárda, amely a leleplezés alkalmával a Hymnust kellett volna, hogy elénekelje, ismeretlen okból nem jött át Gyulára. Távolmaradásuk azonban semminemű zavart nem okozott, hisz a gyulai dalkör büszkén és örömmel vette át feladatait, s énekelte el a Szózaton kívül Erkel Hymnusát is.
A kordonon belül a különféle testületek tagsága állt fel, nevezetesen a szoborbizottság dr. Fábry Sándor alispánnal az élen, Gyula város tanácsa Dutkay Béla polgármester vezetése alatt, a kaszinók, az olvasókörök, az ipartársulatok, a vidéki küldöttségek, a magyar királyi operaház, a nemzeti színház, a Liszt Ferencz egylet, az országos zeneakadémia és a filharmóniai társulat.
Ott láttuk Tallián Béla főispánt, gr. Wenckheim Frigyest, gr. Almásy Dénest a családjával, gr. Károlyi Gyulát, Szabó János esperest, Gróh Ferencz, Dombi Lajos, Bezsán József és Biberea Pétit lelkészeket. Toronyi Lajost, Novák Kamillt, Csák György p. ü. igazgatót, a fővárosból jött művészeket és a hírlapok képviselőit, továbbá Gyula város intelligenciáját, utóbbit ezúttal teljes számban. Az Erkel családnak a szobor előtt tartottak fenn székeket.
Dr. Fábry Sándor alispán, mint a szoborbizottság elnöke, magyar díszruhában, pontban fél ötkor lépett fel a szobor előtti emelvényre, ahol hatásos megnyitóbeszédet mondott.
Jómagam már nem kaptam helyet az ünneplők között, ezért beszorultam a Százévesbe, ahol a következőket írtam be a vendégkönyvbe:
„Mélyen tisztelt ünneplő közönség!
Magasztos ünnepély az, mely e díszes közönséget egybe vonta.
Egy költő szobrát leplezzük le itt, egy lant lelkű költőjét, ki hazájának örök értékű dalokat adott. Köszönetünket, iránta érzett szeretetünket és hálánkat most egy érc szoborral fejezzük ki.
Több zeneköltőnk van, kire büszkék vagyunk, de a legnagyobb, a legkedvesebb nekünk az, aki egészen a miénk, aki nekünk dalolt, aki hazájának, e kis hazának szentelte életét, aki a magyar klasszikus zene megteremtője, s eddig utolérhetetlen mestere: Erkel Ferencz.
Az ő szobrát leplezzük le itt, az ő emlékének adózik kegyeletünk.
Alighogy elszólította őt a mennyek éneklő karába a Mindenható, Békésvármegye közönsége kegyelettel emlékezik meg nagy fia elhunytáról, s a minden szépért és nemesért hevülő Göndöcs apát indítványára elhatározta, szobrát elkészítteti. Ezt követően tekintélyes adománnyal a szoborpénztár alapját is megvette.
Lelkesültséggel indult meg aztán a szoborlétesítés ügye. Magyarország zeneművelői, Erkel tisztelői készséggel ajánlották fel adományaikat, s így egyhamar, ha nem is nagy, de elég tekintélyes összeg állott a szobor ügyeit végző bizottság rendelkezésére. Ez pedig lehetővé tette a cél szerény, de díszes megvalósítását.
Nem is monumentális szobrot akartunk mi itt, hogy kivívja az ember csodálatát, egyszerűen csak emléket akartunk Erkelnek, hogy lelkünk szeretetével, hálájával áldozzunk neki.
A szobor ügye gyorsan közeledett a megvalósulás felé, a lelkesülés építette azt. A képzőművészeti tanács ajánlatára a kompozíció mintázását egy ifjú szobrász, Kallós Ede vállalta el, ki nem nézte az anyagi hasznot, csak a megbízatás nemes, magasztos voltát látta. A művésztárs emlékezetére ő a lelkesülése díszes művét alkotta meg. A szobor tartozékait ingyen adta össze, vagy félhasznú munkában.
S íme, most, midőn elérkezett a leplezés ünnepélyes pillanata, az erkölcsi érdeklődés mily fényesen nyilvánul meg. Elzarándokoltak ide, a szobor talapzatához a magyar színművészet két legelőkelőbb intézetének művészei, élükön nemes vezéreikkel. Eljöttek az ország zene egyesületeinek képviselői, a képzőművészet mesterei, a magyar irodalom jegyesei, mindannyian hazánk büszkeségei, ide sereglett megyénk közönsége, s mindannyiukat egyetlen és azonos vezérlő érzés vonzotta össze: megbecsülni, megtisztelni a méltó érdemet.
Legyen e díszes közönség szívből üdvözölve itt!”
Mondta a szoboravatón, 1896. június 26-án dr. Fábry Sándor.
A kép forrása: Vasárnapi Újság 43. évf. 27. sz. (1896. július 5.)
Képaláírás: Káldy Gyula, az opera igazgatója szólt még Erkelnek a magyar zeneköltészetben korszakot alkotó működéséről. Erre lehullt a lepel a szoborról s elhelyezték talapzatára a koszorúkat. A szobor öt méter magas, ebből negyedfél méter a talapzat, s ezt Kami Gyula műépítész készítette. A mellszobor sikerült műve Kallós Edének. Alatta babérkoszorú, a talapzat elején a költő neve lant fölött és két pálmaággal övezve. A talapzat jobb oldalába bevésték a Hymnusz két első sorát és hangjegyét. A közönség hosszú éljenzéssel üdvözölte az emléket, éltette a szobrászt. Ezután Somló Sándor színműíró és a nemzeti színház tagja szavalta el ódáját. Fábry alispán pedig rövid beszéddel átadta a szobrot a város közönségének, a melynek nevében Dutkay Béla polgármester vette át. Az ünnepélyt a Szózat eléneklése fejezte be.
