Fotó: Gyulai Hírlap – Gurzó K. Enikő
Épp az alábbi
…én is nagyon sajnálom, hogy egyedül jöttem ide!
magányos vendégkönyvi bejegyzésem végére kívántam kitenni a pontot a Százévesben, amikor váratlanul mellém ült egy negyvenes, jól öltözött kalapos úr kis vajszínű mellénykében, mintha a Krúdy-regényekből lépett volna elő, hozzám hajolt, és a következőket súgta a fülembe:
Boltíves mennyezet –
– Muskátlis ablakok.
Suttogó ifjúság –
– Elnémult századok.
Öreg falióra –
– Méri a perceket,
Alatta ifjú pár
Önfeledten nevet.
Majd ő is elkezdett nevetni. Hirtelen zavaromban nem is értettem, mi akar ez lenni. Csak később jöttem vele tisztába, miután a zuhogó nyári esőben hazavitt egy cabrióval.
