Bimbó lajos
Fotó: Gyulai Hírlap
– Talán, ha eggyel kevesebbszer megyek el a haverokkal, ma olimpiai érmes vagyok – Gyáni János tudta, hogy mit veszített az olimpiai szereplésével kapcsolatban.
Életem egyik utolsó csatájára készültem. Surman Zoltán ugyanis felkínált egy lehetőséget, hogy a fürdővárosi arénában felállított ringben ütközzek meg Detre Gáborral a GBF világszervezet nemzetközi bajnoki övéért.
A felkészülést két remek emberrel kezdtem meg, hiszen magam mögött tudhattam az ország egyik legjobb edzőjét, Berki Ferencet, de a munka oroszlánrészét a helyi óriás szívű sportlegenda, Lechner Zsolt végezte. Sportpályafutásom során rengeteg díjat és érmet nyertem, de sohase tudtam eljutni karrierem csúcspontjára. Lehettem volna válogatott, többszörös honi bajnok, csúcssportoló, ha beállok a sorba, és elfogadom a rám kirótt szabályokat.
Számomra igencsak komoly téttel bírt a mérkőzés, hiszen egy idő előtti befejezéssel talán eltűnök a süllyesztőben. Azonban, ahogy az lenni szokott, nem bújhattam ki bőrömből, így a reggeli futóedzéseket rendre átaludtam. Az utolsó három hetet már non-stop felkészüléssel töltöttem, aminek az eredményeképpen kilenc menetig álltam a sarat, kis híján ledöntve ezzel ellenfelem képzeletbeli trónját.
Ahogy enyhült a nyomás, és éreztem, hogy itt nagy baj nem történhet, elkezdtem a szokásos szórakoztatást, a látványos grimaszokat és a vicces mozdulatokat. Nem tehetek róla, véremben van a szórakoztatás. Tudtam, hogy megfizetem előadásom árát, de örömmel tettem, hiszen emlékezetes estével ajándékozhattam meg azt a várost, amely befogadott engem.
Köszönöm, Gyula! Köszönöm, gyulaiak!
