Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Fodor György, a gyulai nyelvész-magyartanár, aki egy időegyenesen látja életét

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Csomós ÉvaINTERJÚ • 2015. június 21. 13:00
Fodor György, a gyulai nyelvész-magyartanár, aki egy időegyenesen látja életét
Fodor György: A tanárság egyfajta szolgalét, amire születni kell
Túlzás nélkül állítható, hogy Fodor György a város ismert és szerethető pedagógusa, akit a kultúra, a nyelvtanulás, a hagyományápolás, a kreativitás vagy épp a sport terén egyaránt megtalálhatunk a közéletben. Sokoldalúságát már csak alapossága múlja felül, ezért bármilyen „mélyvízbe” is dobják, nagyszerű teljesítménnyel tör fel újra, hisz kiváló úszó. Szó szerint és képletesen is. Szerteágazó érdeklődéséről, motivációiról, terveiről és az ezekhez szükséges hatékony időbeosztásról is beszélgettünk.
____Eredeti-GYHRCSD_0005.JPG

fodor györgy

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

– Ismerjük verseidet, a legkülönfélébb felületeken olvashatjuk változatos témákban a publicisztikádat, a magyar irodalom és nyelvtan szépségeit és nehézségeit pedig az Erkel Ferenc Gimnázium tanáraként a diákokkal is megismerteted. Éppúgy lehetnél hivatásos alkotó, mint ahogyan lettél tanár. Mi alapján döntöttél a tanítás mellett?

A gimnáziumban még az irodalom vonzott jobban, ebben az életszakaszban sokan próbálkoznak versírással, csak egyesek kinövik, mások pedig költővé válnak. Én idővel kinőttem. Sosem tekintettem magam költőnek, az egyetemi évek második évében, a 2001-ben írt „Ítélet” című versemmel még a hiú ábrándjával is leszámoltam. Ugyancsak az egyetemen, az első félévben szembesültem azzal, hogy minden magyar szakos hallgatónak fél évig egy finnugor nyelvet is kellett tanulnia. A finnt választottam, mert a többi embertelen nyelvről nem hallottam azelőtt, és épp egy olyan tanárt kaptam – (dr. Maticsák Sándor jelenleg a Debreceni Egyetem tanszékvezető docense) –, aki látott bennem fantáziát, és afelé irányított, hogy a következő félévben is vegyem fel e rokon nyelvet, de már titkon a finnugor nyelvészet stúdiumaira hangolt. Ez a manőver olyan jól sikerült neki, hogy 8 évig bennragadtam ebben a körben, a doktori iskolát is ebből végeztem. Így az irodalomtól egy időre alaposan eltávolodtam, és csak akkor kerültem ismét a közelébe, amikor a doktori iskola után visszajöttem, és tanítanom kellett. Akkor kénytelen voltam újra belemenni az életrajzokba és elfilozofálgatni a versekről.

– Egyenes út vezetett vissza az Erkelbe?

Nem volt egyenes út, de nem is volt kitérő. Debrecenben megfertőztek a finnugrisztikával, mert amikor befejeztem a magyar-finnugor szakot, felvételt nyertem a doktori iskolába, így újabb 3 évet töltöttem Debrecenben, majd a Finnugor Nyelvtudományi Tanszéken kezdtem tanítani, tudományos segédmunkatársként.

– Akár ott is maradhattál volna?

Igen, de kis tanszék volt, kevés emberrel, ahol más bérterhére voltam, így mindössze fél évig taníthattam ott, mert 2008 januárjában lejárt a szerződésem. Ekkor négy hónapig állást kerestem, és épp a születésnapomat követő napon dr. Kereskényi Miklós – akkor még igazgató úr - felhívott és megkérdezte: "Mit csinálsz mostanság? Nem véletlen kérdezem. Mi lenne, ha hazajönnél magyart tanítani? Július 31-el kinevezett, és augusztus 1-jétől más lett az igazgató. Mondtam az évnyitó értekezleten, hogy büszke vagyok, mert én voltam az ő regnálásának az utolsó jótéteménye. Az ő érájában nőttem fel, és nagyon örültem annak, hogy ő volt az, aki engem mentorált és visszahívott. Nagyon lokálpatrióta vagyok.

– Milyen volt tanárként visszakerülni?

Nagyon örültem, beilleszkedni is könnyű volt, mert erősen emlékeztem arra, hogy milyen volt Erkeles diáknak lenni. Úgy is éreztem, mintha diákként érkeztem volna vissza, és nem telt volna el közben 9 év, mindent újraéltem, sőt! Annak idején én a „Jó tanuló, jó sportoló” voltam, szinte mindig csak tanultam és úsztam, így nem éltem meg, hogy milyen programokat szervezni, és az iskolai diákéletet kézben tartani. Amikor ki kellett állni, persze megtettem, hiszen én írtam a búcsúztató szövegeket - osztályfőnököm okosan látta, milyen kvalitások vannak a háttérben -, néha szerepeltem is, de akkor még jobban szerettem a diákoldalt, és csak akkor jelentkeztem, amikor biztosan tudtam a feleletet. Ma már úgy gondolom, van annyi tapasztalatom, hogy olykor, indokolt esetben el merjem mondani a véleményemet. Sok olyan tanár lett kollégám, akit én diákként is szerettem, ők pedig kíváncsian várták, hogy milyen leszek immár a tanári oldalon. Rögtön a legmélyebb vízbe dobtak, mert azonnal osztályfőnök és diákönkormányzat-segítő pedagógus lettem, még szerencse hogy tudok úszni, mert így sikerült átvészelnem. Az első három évben vért izzadtam és minden napom legalább este 11-ig, éjfélig azzal telt, hogy a másnapi feladatokra készültem, annyira igyekeztem megfelelni. Az első osztályomnál mentalitás tekintetében szinte diáknak éreztem magam, miközben azért a távolságot is próbáltam megtartani, a következő osztályom tagjaira már nem az osztálytársaimként, hanem inkább a tanítványaimként tekintettem. Ma már másként kezelem az iskolát, mint eddig.

– Másmilyenek a gyerekek is?

Szerintem az oktatás más. Ha az oktatási rendszeren belül sikerül megtalálni hozzájuk a kulcsot, akkor a diákok nagyon nyíltszívűek, intelligensek és nyitottak a világra. Szoktak csodálkozni, amikor arról mesélek nekik, hogy mobiltelefonom csak az egyetemen lett, netnek híre-hamva nem volt és a könyvtárban tanultunk, míg ma nekik mindent a szájukba rágok. Ha ezzel tudnak élni, mérhetetlen tudásra tehetnek szert, de ha nem, nagyon lemaradnak, mert az arany középút mostanság szinte teljesen eltűnőben van.

– A hatékonyság érdekében a tanítási módszeren is lehetett, kellett változtatnod?

____Eredeti-GYHRCSD_0010.JPG

Fodor György: A tanári hitnek az a legfantasztikusabb része, hogy az ember egész életén át tanul és tanít

A tanári habitus a formális oktatási keretekhez társul. Ha jó az idő, szívesen kiviszem az osztályt a szabadba akadémia jelleggel, és a diákok rendszeresen kapnak kreatív feladatokat online. Majdnem minden anyaghoz keresek nekik interaktív anyagot: kisfilmet, interjúkat, zenét, vagyis bármit, amivel a száraz tananyag feldobható. A tanári hitnek az a legfantasztikusabb része, hogy az ember egész életén át tanul és tanít. Minél többet ad, annál többet kap vissza. Így előfordul, hogy - ha kellőképp felpörgetem őket - még este 11-kor is rám írnak, hogy láttam-e már, amiket ők küldtek nekem? Márpedig azokat mindig meg kell néznem, mert ugyanazt várják el tőlem, mint én tőlük. Ez egy kölcsönös és rendkívül gyümölcsöző kapcsolat, hisz a pedagógus a diáktól ugyanúgy tanul. A legjobb pedig az, ha együtt tanulunk. Valójában azonban csak egy bizonyos réteggel lehet így együtt dolgozni, a többiek motiválása nagy pedagógiai kihívás, ami nem is mindig eredményes, azt ugyanis nem lehet tanítani, aki nem hagyja. Ilyen is van, és nem biztos, hogy az a pedagógus tragédiája.

– Azt mondtad, hogy a tanár egész életén át tanul. Ha gonoszkodnék, most azt mondanám, hogy ott az a mindössze 4 évnyi, folyamatosan ismétlődő tananyag…

Igaz, de mindig jöhetnek olyan információk, olyan tankönyvek, amelyek a meglévőket felülírják. Mindig akadnak újabb gondolatok, amikről lehet beszélgetni. Az irodalomban épp az a jó, hogy egyszerre objektív és szubjektív, attól függően, hogy mit akarunk belőle kihozni. Szoktam mondani, hogy érettségin sem az számít, hogy mi van a tankönyvben vagy mit mondtam én, hanem hogy a diák mit gondol a versről. Mert ha az ő gondolatai teljesen mások, ám logikusan alá tudja támasztani azokat, akkor a felelet ugyanúgy értékelhető, védhető. A tanárság ugyanis egyfajta szolgalét, amire születni kell. Tanárként egyszerre lehetsz pszichológus, színész és pap, de mind szolgál. Nagy szerencsénk van, hogy az Erkelben olyan gyerekeket taníthatunk, akikben mutatkozik igény a tanulásra és arra, hogy a társadalom hasznos tagjai legyenek. Velük tényleg csodákat lehet tenni.

– Más habitus felvétele szükséges a tanításhoz?

A szinteket kell tudni elkülöníteni. Amikor egyetemen tanítottam, azt érzékeltem, hogy igencsak beszűkül az ember látóköre, ugyanis egyetlen részterületre fókuszál. Engem egész életemben minden érdekelt, ezért sem lehetett engem igazán beskatulyázni, de a pedagógia iránti fogékonyságom már általános iskolás koromtól bennem volt. Igaz, akkor még földrajz-testnevelés szakos tanár szerettem volna lenni. Aztán jött a klasszikus szülői elvárás, hogy legyek jogász, mert abból meg lehet élni. De a történelem 1789-től érdektelen adathalmaz lett számomra, így maradt a magyar irodalom és nyelv tantárgy szeretete. Mit lehet ezzel kezdeni: magyar tanár leszek. Olvasni szerettem, meg verseket írni, de abba nem gondoltam bele, hogy egy magyartanár feladata pontosan micsoda. A habitusom abban változott jelentősen, hogy gimnáziumi tanárként nagyon széles irodalmi műveltséget kellett szereznem. Ugyanakkor továbbra is minden érdekelt, egy gimnáziumban pedig – úgy gondolom – ez lehet a jó irány, amellett, hogy közben alapvető elvárás, hogy az ember a szakmájában profi legyen. Így én a gyerekeket éppúgy kísértem kémiai versenyre, mint európai uniós vetélkedőre, de ha kellett, akkor rajz-, vagy szavaló- vagy úszóversenyre mentünk. Mindenben benne voltam, mert úgy gondolom, minél több mindent látok, annál jobban meg tudom őket fogni, és akkor nagyobb eséllyel hiszik el nekem, hogy az irodalom is jó, és így elolvassák az adott műveket vagy eljönnek velem egy kortárs irodalmi estre, ahol értelmes embereket hallhatnak beszélni.

– A tanítással járó folyamatos tanulás nálad a nyelvek terén is megmutatkozik, hisz köztudottan elég sok nyelvvel állsz igen jó kapcsolatban. Ez a szellemi frissesség megtartásának egyik eszköze, mint sokaknál a keresztrejtvények megfejtése?

Abszolút így állok a nyelvekhez. Mindig legenda övezte a diákok körében, hogy mennyi nyelvet ismerek, így most elárulom, hogy tízbe kóstoltam bele, „papírral” pedig háromból rendelkezem. A gimnáziumban németes voltam, első középfokúm e nyelvből sikerült. A finn abból adódik, hogy finnugor szakon végeztem és finnül is államvizsgáztam. Ötödéven japánul kezdtem el tanulni, abból nemzetközi alapfokú nyelvvizsgát szereztem. Az angolt soha nem tanórai keretek közt tanultam, de úgy gondolom, hogy az az a nyelv, aminek ismeretére mindenkinek szüksége van.

– Az olasz kimaradt.

Szintén a gimiben tanultam négy évig. Nem vesznék el, nem csak fagyit tudnék kérni Olaszországban, de sokat felejtettem. Leginkább Finnországban vettem hasznát, mert egy szobában voltam az olasz, a német és a finn diáktársakkal, és mindegyikükhöz a saját nyelvén próbáltam szólni. Talán ezért alakult úgy, hogy – érdekes módon - az olaszt, a finnt és a japánt szoktam keverni. Aztán ott vannak a szakterületemhez kapcsolódó finnugor nyelvek. Ahhoz, hogy a disszertációm kész legyen, 5 nyelven kell szakirodalmat olvasni és az erza-mordvinnal foglalatoskodni, akik ráadásul cirill betűkkel írnak.

– Akkor innen az önéletrajzodban szintén olvasható kezdő orosz nyelvismeret.

Oroszul picit kellett tanulnom az egyetemen a finnugor szakhoz, mint ahogy észtül és vogulul is. Így egyáltalán nem félek attól, hogy bárhová keveredve Európában, valahogyan ne tudnám megértetni magam. Bár míg én szórakozásnak tartom, a legtöbb magyar ember nem meri használni a tanult nyelvet, mert aggasztja a kiejtése, fél, hogy nyelvtanilag rosszul rakja össze a mondatot, miközben mindez senkit nem érdekel. Amikor fél évre kikerültem Finnországba, azt tapasztaltam, hogy csak szólaljon meg az ember a másik anyanyelvén, máris imádják. Noha tartom a véleményem, miszerint egy nyelvet vagy nagyon kicsit vagy nagyon jól érdemes beszélni. Itt sincs arany közép, mert az stresszhelyzeteket okoz.

– Ez a sokféle nyelv párhuzamosan van jelen az életedben?

Igen, és gyakran pontosan emiatt aprózódom el. Mert ahhoz, hogy a disszertációmba kéthavonta egyszer bele tudjak kezdeni, előbb rá kell állni agyban az erzára, majd azt szinten kell tudni tartani. A tanulmányok angolul, németül, finnül és oroszul érhetők el, miközben pedig a napi teendők változatlanul ugyanúgy jelen vannak.

____Eredeti-GYHRCSD_0002.JPG

Fodor György: Az életemet egy időegyenesen látom

– Mindezt miként tudod kivitelezni? Egy nap neked is 24 órából áll.

Rosszul alszom, képes vagyok 3-4 órás alvásokkal bőven ellenni, másrészt gyerekkorom óta rendszerező az agyam. Mindent mappákban tartok számon, 3 naptárral, bár amiket azokba beírok, olyan, mintha már el is lennének intézve. Régen is képes voltam évekre előre tervezni, és ez megőrződött. Az életemet egy időegyenesen látom, így magyarázok néha a diákoknak is, lássák, amit én. Szerintem ez kell ahhoz, hogy az ember sok mindennel tudjon foglalkozni.

– A gondolataid mi körül szoktak forogni?

Mindig egy következő projekten járatom az eszem, ezekből szintén sok fut párhuzamosan. Az ember ugyan rendszerez, de a változtatásokra is nyitottnak kell maradnia. A tanári lét olyan, hogy bármikor adódhat valami, ami miatt a korábbi terveket módosítani kell. A nagyobb pontokat nem szoktam megváltoztatni, míg a kicsiket rendszeresen, szinte naponta. De ebben is rendszerben gondolkodom, illetve azon agyalok, hogy az egyes végpontoknak mi lesz a következménye, merre ágaznak el. Lehet, hogy ezért éreztem jól magam régen a poroszos oktatásban, de az idők során kicsit rugalmasabbá váltam. Gyerekkoromban nagyon merev voltam, egészen az egyetemig viszonylag szabálykövető - rám rosszat ne lehessen mondani -, majd egy pár éven át mindennek az ellenkezője, és mostanában próbálok helyrerázódni.

– Elárulható néhány abból a sokféle tervből?

Ha az évek óta Damoklész kardjaként felettem lebegő disszertációmat befejezem, és ott lesz a nevem előtt a „dr.”, az mindenképpen ad majd egy kis megnyugvást. Ennek véghezvitele nem is feltétlenül magam miatt fontos - mert sosem úgy fogok bemutatkozni -, inkább nagypapám emlékének adóznék vele.

– Miért épp neki?

Nálunk mondhatni hagyomány, hogy az első szülött fiú az édesapja nevét kapja, így a családban én már a IV. György vagyok, közülük pedig az első, aki egyetemet végzett. Ha ehhez még a doktori címet is megszerezném, csakugyan egy tisztelgés lenne az emléke előtt. Persze, e nélkül sem felejtettem el soha, hogy honnan jöttem, ezért én egész életemben tiszteltem a technikai dolgozókat is, és természetesen az olyan pedagógusokat, akik életüket szentelték a tanításnak, és nem szálltak el, mert valaha felsőoktatási intézménybe tették a lábukat. De folytatva a tervek sorolását: a költészettel és a haikukkal kapcsolatban tervezem - végcélt ugyan nem tűztem ki, de 2009 óta készítem elő, írom folyamatosan – a 365 gyulai haiku kötet megjelentetését. Viszonylag jól állok, már csak közel százötven hiányzik hozzá.

– Az is köztudott, hogy a tanári szolgálaton túl is fontos számodra, hogy tegyél másokért. Sűrű elfoglaltságaid ellenére több civil szervezet tagjai között is megtalálható vagy.

A Boróka Székely-Magyar Kulturális Egyesület alelnökeként elsősorban a székelyföldi kultúrával foglalkozom különböző művészeti ágakban, tavaly ősszel például egy irodalmi tábort szerveztünk gyulai diákoknak, amelynek táborvezetője voltam. Kurátora vagyok az Október 23. Alapítványnak, amibe a diákok motiválása kapcsán kerültem be. Nagyon szeretek utazni, nagy vágyam, hogy Japánba eljussak, így remélem, hogy a MAPON Gyulai Magyar-Japán Kulturális Egyesület, amelynek elnöke vagyok, a tokiói olimpiáig fejlődik annyit, hogy akár ilyen vonatkozású kapcsolatokat is kiépíthessünk addigra. Kevesen tudják, de egykor Gyulán is működött egy finn-magyar baráti kör, amelynek a legendás Szigeti István tanár úr volt a motorja. Szeretném idővel ezt a társaságot is újraéleszteni, és finn testvérvárost keresni Gyulának. Legörömtelibb extrém tervem pedig az, hogy – mivel kétszer már úsztam 27 és 28 km-es távot versenyen – vállalkoznék arra, hogy jótékonysági célból úsznék a Fehér-Körösön például hídtól-hídig, és mindenki vásárolhatna kilométereket vagy csak métereket, amit jótékonysági célra fordíthatnánk beteg gyermekek javára. Mindez azért is fontos, mert úgy érzem, hogy ezekben az akciókban találja meg az ember a mindennapi örömöt, amit manapság egyre nehezebb. De aki kitartó, az messzire jut!

GYULAI HÍRLAP • 2015. június 26. 22:13
Fodor György: A tanárság egyfajta szolgalét, amire születni kell
Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)