Széll János gyulai etnográfus, pedagógus, fafaragó népi iparművész már évek óta gyakori és kedvélt vendég a Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthonában. Ezúttal a Téli Művészeti Napok programsorozatában a Luca naphoz kapcsolódó furcsaságokról és jellegzetes népi hagyományokról beszélt.
A népművészeti mozgalomban végzett közösségi tevékenységért néhány éve Wlassics Gyula-díjban is részesült előadó igen nagy szenvedéllyel beszélt az ünnep köré fonódó néphagyományokról, hiedelmekről és babonákról. Izgalmas előadását a lakók részéről élénk figyelem kísérte, így különösen nagy kedvvel tért ki az előadásában eredetileg nem is szereplő érdekességekre is.
Nem is csoda, hisz kevés olyan jeles naphoz kapcsolódik annyi szokás, hiedelem, jóslás, tiltás, mint a december 13-án tartott Luca napjához. A népi kalendáriumban megkülönböztetett fontossággal rendelkező dátum ugyanis éppúgy alkalmas volt termékenység varázslására, mint házasság-, halál- és időjóslásra, vagy bizonyos női munkák tiltására.
Széll János ezek ismertetésére is alaposan kitért, könnyed derűvel fűszerezve mondandóját. Elmondta, hogy Luca napját szinte a teljes magyar nyelvterületen gonoszjáró napnak tartották, ezért mindenütt védekeztek az ilyenkor a fejüket felütő boszorkányok ellen. Míg egyes vidékeken fokhagymával dörzsölték be az állatok fejét, addig máshol az ólak ajtajára rajzoltak keresztet, vagy épp hamut szórtak a kapuk elé, esetleg vacsora gyanánt fokhagymás kenyeret ettek, hogy annak szagával riasszák el az éj leple alatt érkező gonosz szellemeket.
A boszorkányok kapcsán került szóba a naphoz kötődő legismertebb hagyomány, a Luca-szék készítése is, amit ekkor kezdenek faragni, méghozzá úgy, hogy minden nap csak egyetlen műveletet végeznek el rajta, szent estére mégis elkészül, hogy az éjféli misére magukkal vigyék, és ráállva megláthassák a boszorkányokat.
Széll János szerint a szerelmi jóslások tömkelegét is végezték ilyenkor az eladó sorban lévő lányok, papírra írt férfinevekkel, amik közül vagy minden nap kidobtak egyet, vagy gombócban főzték ki, hogy kiderüljön, milyen nevű lesz a férjük.
A december 9-i előadás egyik népszerű része a Luca-búza volt, amit Széll János minden évben fakanál nyelével megrajzolt spirális alakban vet, gyorsan kicsírázó, majd karácsonyra kizöldülő búzaszemekből a jövő évi termés eredményességéről von le következtetéseket. Elmesélte, hogy a jövő évi időjárásról a székelyek ezen a napon vöröshagymából jósoltak, némi só hintésével, ebből következtetve a csapadékos hónapok számára.
A Lucázás, mint a gyerekeket érintő szokáskör témájaként is szóba került, amikor a fiatal fiúk olykor kísértetnek öltözve járták körbe a környékbeli házakat, és szalmán térdepelve, kisebb ajándékokért cserébe ígértek mondókáikkal bő termést és jószágszaporulatot.
Azt talán kevesen tudják, hogy a világító Luca-tök készítés nálunk is hagyomány volt, mert a kivájt sütőtökökbe szemeket, orrot és vigyorgó szájat faragtak, belsejébe égő gyertyát tettek, és a házak ablakai elé téve ijesztgették egymást.
Széll János természetesen az ilyenkor érvényben lévő dologtiltó és vendégváró szokásokra is kitért, azok jelentőségét is megmagyarázva. Szórakoztató előadása – a hallgatóság nagy örömére - tréfás versek felidézésével zárult, melyek mindegyike megfeleltethető egy-egy termékenység-bőség áldásnak is.
A kedvelt előadó felkészülését Varga Ferencné szociális és mentálhigiénés csoportvezető egy kis jelképes ajándékkal köszönte meg.
