Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Gyulán eddig egy idősotthonban kezdődött meg az oltás

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • S. E.HÍREK • 2021. január 15. 17:10
Gyulán eddig egy idősotthonban kezdődött meg az oltás
A fővárosi önkormányzat idősotthonában már beadták a vakcina első adagját

A fővárosi önkormányzat gyulai idősotthonában már megkezdődött a lakók és a dolgozók koronavírus elleni oltása, a Gyulai Kistérség Egységes Szociális és Gyermekjóléti Intézményének bentlakásos otthonaiban pedig az igényfelmérés történt meg.

Rényi Ádám, a Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatója lapunkat arról tájékoztatta, hogy a fővárosi önkormányzat gyulai idősotthonában az oltás első adagját vasárnap adták be.

Megkeresésünkre közölte: a járvány második hulláma során az otthon lakóinak egy része átesett a koronavírus-fertőzésen, ők természetes védettséget élveznek. A többiek közül mindenki igényelte az oltást.

Rajtuk kívül 40 dolgozó kérte a vakcinát, ők is megkapták – tette hozzá.

„A Fővárosi Önkormányzat mindent megtesz azért, hogy növelje az oltakozási hajlandóságot mind a szociális dolgozók, mind az ellátottak körében. Az oltás megszervezése kapcsán pedig együttműködik az illetékes kormányhivatallal és az egészségügyi hatóságokkal” – írta.

Kiss Szabolcs, a Gyulai Kistérség Egységes Szociális és Gyermekjóléti Intézményének vezetője megkeresésünkre elmondta: a három bentlakásos idősotthonukban már megtörtént az igények felmérése, az oltás pontos időpontjáról azonban még nem kaptak tájékoztatást.

Mint ismertette, a Galamb utcai, az Eminescu utcai és a gyulavári idősotthonban jelenleg több mint hetven ellátott él, és mintegy 60 százalékuk kérte az oltást. Hozzátette: a dolgozók közül ennél kevesebben igényelték a vakcina beadását.

Mint ismert, a múlt héten először a legnagyobb, 400-nál is több embert ellátó idősotthonokban oltottak, majd a 150–400 embert gondozó intézményekben is megkezdődött a vakcina beadása. Az oltást országosan hétezer lakó és dolgozó kapta meg vasárnapig.

Az MTI közlése szerint az oltás a Moderna vakcinájával folytatódhat egyes 100–150 személyes idősotthonban, a rendelkezésre álló vakcinamennyiséget 19 intézmény 33 telephelyén 996 dolgozó és 2395 lakó kapja meg az előzetes jelentkezések alapján. 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)