Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Tizennégy év szolgálat után búcsúzik Gyula várostól Jakab Béla evangélikus lelkész

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Kósa FerencINTERJÚ • 2014. június 29. 18:00
Tizennégy év szolgálat után búcsúzik Gyula várostól Jakab Béla evangélikus lelkész
Jakab Béla: Amikor lelkészkollégáimmal a gyulai ökumenéről beszélek, csodálkoznak, hogy összhangban vannak a helyi testvéregyházak
Jakab Béla evangélikus lelkész: Gyula az a hely Magyarországon, ahol a határon túlról érkezőket nem látják el címkével, sem „határon túli”, sem „román”, sem más hasonlóval. Ez egy gyulai tulajdonság, és éppen ezért mi ilyen megkülönböztetést soha nem éreztünk.
Jakab Béla a június 29-i istentiszteleten. Fotó: Gyulai Hírlap - Rusznyák Csaba

– Tizennégy évvel ezelőtt érkezett Gyulára a határon túlról, Partiumból. Milyenek voltak az első benyomásai? – kérdeztük Jakab Bélát, aki 14 év lelkészi szolgálat után köszön el a gyülekezet tagjaitól és Gyula városától.

– Gyulai letelepedésünk nem volt régebbtől fogva tervezett dolog. Először 1996-ban jártam Gyulán a feleségemmel, de nem evangélikus mivoltunk kapcsán. Érdekes, hogy akkor még egészen más arca volt a városnak, mint most, de már akkor közel került a szívünkhöz. Amikor viszont először néztem meg leendő szolgálati helyemet, és megpillantottam a templomot, sötét volt, alig lehetett látni a körötte levő platánoktól. Az iroda tulajdonképpen egy avas szagú bútorlerakathoz hasonlított, de amikor a lakásba beléptünk a feleségemmel, abból olyan békesség áradt, hogy az megfogott bennünket. Maga a város nagyon hamar életünk részévé vált, mert egy lelkésznek más a lokálpatriotizmusa, mint másoknak, ugyanis mindig az adott szolgálati helyhez kötődik. Gyulára való kinevezésemtől fogva mindenben azt néztem, hogy ez az én otthonom, nekem ezért kell dolgoznom, szolgálnom. Sok segítséget kaptunk az áldott emlékű Lipták András ügyvéd úrtól, aki gyülekezetünk presbitere és jegyzője, és akkor önkormányzati képviselő is volt. Mindenhová elvitt magával, és bemutatott, úgyhogy nagyon hamar megismertem a város életében szerepet játszó prominens személyeket.

– Ön több nyelvet beszél, bejárta a nagyvilágot, több egyetemen is tanult, ezért Gyulára érkezve akár azt is gondolhatta, hogy talán nagyobb lehetőséget is kaphatott volna.

– Az Úristen másként látja a lelkészek oktatását és annak gyakorlati alkalmazását. Ezzel először Simonyifalvára történő kinevezésünkkor szembesültünk. A teológia elvégzése után Bukarestbe neveztek volna ki lelkésznek, ami kisebbfajta sokk volt számomra, mert egy partiumi ember számára Bukarest a világ vége. Édesanyám özvegy volt, feleségem még tanult Nagyváradon, ezért a püspök úrtól alternatívát kértünk, ez lett Simonyifalva, légvonalba alig több mint 20 km-re, keletre Gyulától. Amikor megérkeztünk ebbe a nyolcszáz lelkes kicsiny faluba, ott a világlátottságommal és a nyelvtudásommal semmit sem értem, sokkal aktuálisabb dolgokkal kellett szembesülnöm, pl. azzal, hogyan kell a bolháktól megszabadulni, vagy hogy a higiéniai körülményeket egy szörnyű pottyantós vécé jellemezte. Négy év Kolozsváron, egy év Budapesten és egy év Chicagóban töltött egyetem után ezek voltak a legnagyobb kihívások. Minden amellett szólt, hogy változtatni kellett volna, de nem ez történt, mert a pályámat hivatásként választottam 1986-ban. Mindössze 23 tagú volt a négy evangélikusból és 19 reformátusból álló gyülekezet a katolikus többségű faluban. Itt tehát az volt a fontos, hogy azonosulni tudjak az ottaniakkal. Két és fél év után nagyon kellemes élményekkel jöttem el onnan. Utána Nagykárolyban és Szatmárnémetiben már tudtam használni nyelvtudásomat, konferenciákra jártam Strasbourgba, Németországba.

– Tizennégy év jelentős idő egy ember életében. Gyulán milyen állapotban találta tizennégy évvel ezelőtt a gyülekezetet, és hogyan érzi, mit jelentett a közel másfél évtizedes szolgálata a gyülekezet életében?

– Amikor 2000-ben ide kerültem egy nagyon kedves lelkésznő után, aki kilenc évig volt itt, egy olyan gyülekezetben, amelyik nehezen fogadta el a női lelkészt. Első szolgálatom alkalmával kevesen voltak a templomban, de ők nem a lelkész miatt jöttek el, hanem mert Isten igéjét akarták hallgatni. Úgy érzem, hogy itteni időm alatt a gyülekezeti tagok irányomban nyitottak és kedvesek voltak. Ahogyan már többször és több helyen elmondtam, büszkén mondom most is, hogy Gyula az a hely Magyarországon, ahol a határon túlról érkezőket nem látják el címkével, sem „határon túli”, sem „román”, sem más hasonlóval. Mert itt mindenkinek a családjában található más vallású vagy más identitású vagy határon túli gyökerekkel rendelkező. Ez egy gyulai tulajdonság, és éppen ezért mi ilyen megkülönböztetést soha nem éreztünk. Az elmúlt másfél évtizedben sem történt hatalmas létszámnövekedés, de ha a statisztikákat megnézzük, akkor azt látjuk, hogy nem is veszítettünk el híveket, az átlagéletkor pedig csökkent. Egyre több fiatal találta meg helyét nálunk, ma a gyülekezet fele negyven év alatti. Ami nagyon pozitív dolog, ha számszerűen nem is vagyunk többen, mint tizennégy évvel ezelőtt. A számok becsaphatnak, mert ugyanannyi az egyházfenntartó, mint akkor, de munkámon Isten áldása volt, mert nem ötvenre csökkentünk, hanem százan maradtunk, az eltávozók után ugyanis újak csatlakoztak hozzánk.

– Gyula sokfelekezetű város, hogyan sikerült ebbe a környezetbe illeszkednie, milyen kapcsolata van az evangélikusoknak a többi egyházzal?

– Valóban, a város sokszínűsége helyi sajátosság, és gyulai szolgálatomhoz hozzátartozik, hogy a testvéregyházakkal jó kapcsolatot ápoltam. Amikor lelkészkollégáimmal itt, Békésben vagy az országos lelkészértekezleteken, a gyulai ökumenéről beszélek, akkor csodálkoznak, hogyan létezik, hogy mi, evangélikusok a baptistákkal, a katolikusokkal meg reformátusokkal is összhangban vagyunk. Ez nem egy szokványos dolog, mert bizony sok helyen még az evangélikus-református viszony sem működik, nemhogy a katolikusok vagy a baptisták is ugyanahhoz az asztalhoz tudnának leülni, és tisztelettel és szeretettel egymással beszélni. A gyulai evangélikusságnak ez egy áldása, és úgy érzem, hogy ennek egy kicsit motorja is voltam, mert amikor elakadtunk, akkor mindig meg tudtam egy kicsit lökni az együttműködést. Ha már a város jellemzőiről van szó, hadd említsem meg, hogy másfél évtized alatt nagyon sokat változott Gyula. A sok közterület- és épületfelújítás, a parkosítások, a sok virág olyan arculatváltozást hozott, amire tizennégy éve nem is gondolhattunk. És ott van az Élővíz-csatorna, Gyula egyik ékessége, amely szép természeti környezetével nemcsak békességet nyújt, hanem nevében Jézus szavaira is emlékeztet.

– Lelkész úr nemsokára elhagyja Gyulát, milyen megfontolásból változtat, és melyik gyülekezetben lesz az új szolgálati helye?

– Eljött az ideje a változtatásnak, mert ha én ide még húsz évre „bespájzolom” magam, az a gyülekezet végét is jelenthetné, egy idő után ugyanis a lelkész és a gyülekezet kapcsolatát is frissíteni kell. Nem most kerestek meg először, de a döntést Istenre bíztuk, így fogadtuk el a mostani hívást. A gyulainál nagyobb óbudai gyülekezet választott meg áprilisban, augusztus elsejétől foglalom el helyemet. Fontos, nagy múltú egyházközségről van szó, de a gyülekezetépítés ott sem lesz könnyebb feladat.

– Gyulai éveire visszagondolva, mi az, ami nagyon emlékezetes marad, amit egész életére magával visz?

– Már említettem néhány gyulai sajátosságot, de volt egy fontos időszak életemben, ami gyulai lelkészi szolgálatomnak egy nagyon fontos állomása és tanulsága. Lelkészként aktív politikusi feladatot vállaltam, mert 2002 és 2004 között a polgári körök vezetője voltam. Nagyon sok áldást értem meg ezalatt a két év alatt, sok embert megismertem, közelkerültem más felekezetűekhez is, de ekkor majdnem elveszítettem gyülekezeti tagokat is. Ebben a két évben tanultam meg, amit mások – látva ambícióimat – tanácsként meg is osztottak velem, hogy egy lelkész nem lehet megosztó szerepben. A lelkész Jézus Krisztus szolgája, Isten örömüzenetét hirdeti, ezért nem lehet politikai pártok zászlóvivője. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy ami az egyház és az evangélium terjedését gátolná vagy erősítené, arról ne szólna a templomban, de nem állhat egyetlen egy politikai párt mögé sem. A majdnem elveszített gyülekezeti tagok visszatérésekor értettem meg a tékozló fiú példázatát. Csak nem ők voltak a tékozló fiúk, hanem én voltam, aki ezt elfelejtettem.

 

Jakab Béla. Fotó: Gyulai Hírlap - Rusznyák Csaba
GYULAI HÍRLAP • 2014. július 01. 00:41
Jakab Béla: Amikor lelkészkollégáimmal a gyulai ökumenéről beszélek, csodálkoznak, hogy összhangban vannak a helyi testvéregyházak
Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)