Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Szent György-naphoz kapcsolódó vásár lesz szombaton a gyulai várban

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • S. E.KULTÚRA • 2024. április 26. 14:48
Szent György-naphoz kapcsolódó vásár lesz szombaton a gyulai várban
Mutatjuk, mivel várják az érdeklődőket

Szent György-naphoz kapcsolódó vásárt rendeznek április 27-én, szombaton a gyulai várban – tájékoztatott közleményében a kiállítóhelyet működtető Erkel Ferenc NKft.

A történelmi épület előtt a Portéka Kézműves és Termelői Közösség tagjai helyi kistermelők és kézművesek termékeivel jelennek meg, a Történelmi Hadi Akadémia hagyományőrzői pedig harci bemutatót tartanak, és csatacsillagdobásra, valamint gerelyhajítást tanítják az érdeklődőket.

A várban solymászbemutató és működő kovácsműhely várja a látogatókat, és szablyavívás-oktatást is tartanak majd. A kiállítóhelyre betérők viking, honfoglalás, lovag, végvári és a kuruc kori fegyvereket is megismerhetnek, a Szent György-napi kikiáltó pedig a népszokásokról, rigmusokról, hagyományokról és programokról regél majd nekik. A vásári hangulatot az 1566-os ostrom eseményeit ismertető képmutogató is felidézi.

A közleményben felidézték: a vásárok nagy szerepet játszottak Gyula középkori életében; az uradalmi központi szerep és a vár jelenléte mellett ezek az események is hozzájárulhattak ahhoz, hogy méretben csak a távolabb eső Szeged és Debrecen előzze meg a települést.

Emlékeztettek: a 14. századtól tartott heti piacok mellett a 15. században már országos vásárt is rendezett a város Szent Mihály-napkor. A dokumentumok 1528-ból már két vásárról is tudósítanak: a szeptemberi mellett egy Szent György-napiról is.  

A közlemény kitér rá, hogy a kiállítóhelyen tavaly rendeztek először hasonló, az egykori hagyományokat történelmi hitelességgel felelevenítő programot.

Mint írták, a vár előtti vásár, illetve programok díjtalanok, míg a várban zajló eseményeken várbelépővel lehet részt venni. A kiállítóhelyen teljes napra érvényes, többszöri belépést biztosító karszalagot is lehet vásárolni – hívták fel a figyelmet.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)