– Először 16 évesen találkoztam a szaunával. Később, amikor hegesztőként dolgoztam, haverokkal mentünk az Erkel Hotelba egy-egy alkalomra. Azonnal megszerettem, mert éreztem, hogy nagyon jól frissít, és feszültségoldó hatása van. Később uszodamesterként kezdtem dolgozni, majd 2008-ban Egerbe költöztem, végül 2008-ban visszakerültem Gyulára, és 2009 szeptemberében elkezdtem a szaunamesteri képzést a Gyulai Várfürdőben. Két vizsgát kellett tennünk, hogy elkezdhessünk dolgozni. Azóta, azt hiszem, mondhatom, országosan is jó hírünk van a helyi szaunamestereknek köszönhetően. A vendégeim nagyon beszédesek, és ha mégis adódik olyan helyzet, hogy valakivel nem tudok jól elbeszélgetni, akkor születésnaposokat tapsoltatok meg, vagy akár vicceket is mondok. Mindenkinek más a vendégköre, az enyém, azt hiszem, hozzám hasonló.
– Milyen hatással van a szaunázás a testre és a lélekre?
– A szaunázás kiválóan eltávolítja a méreganyagokat a testből, és segít oldani a feszültséget. Élénkít, frissít, és ha jó a társaság, az élménytől még jobb lesz a látogató hangulata. Az, hogy a vendégek megölelnek, vagy elismerik a munkámat, az egyik legjobb érzés. A szauna tehát nemcsak a testnek, hanem a léleknek is jót tesz. Még az enyémnek is.
– Milyen változásokat látott a vendégkörén az évek során?
– Az évek során a vendégkör változott, és a szaunázás iránti érdeklődés egyre nőtt. Az embereknek szükségük van a stresszmentes kikapcsolódásra, és a szauna kiválóan alkalmas erre. Azok számára, akik még sosem próbálták a szaunázást, azt javaslom, hogy próbálják ki, mert olyan, mint a drog, csak annak egy egészséges változata. Biztos vagyok benne, hogy élvezni fogják.
– Milyen készségekre van szüksége a jó szaunamesternek?
– A jó szaunamesternek számos készségre van szüksége, beleértve a kommunikációs készségeket, a jó állóképességet, mert mi rengeteget mozgunk a 95 fokban. Ha jól tud beszélni, akkor a szeánsz ideje szinte elrepül.
– Mire büszke a szakmája kapcsán?
– Büszke vagyok arra, hogy az elmúlt 20 év alatt sikerült egy vendég esetében elérnünk, hogy a magas vérnyomása miatt korábban szedett gyógyszert már nem kell szednie, és hogy sokakkal meg tudtuk szerettetni Békés megyét. Nagyon fontosak számomra a visszajelzések, és öröm, hogy vannak visszajáró vendégeink, ami az összes helyi szaunamester munkájának köszönhető. Összesen mintegy 10 ezer felöntésen vagyunk túl, nekem körülbelül 4000 felöntésem volt az évek során.
– Milyen változásokat lát a szaunamesterség terén az elmúlt években?
– Számos új legyezési technika jelent meg, amelyek sokkal látványosabbak. Míg mi itt Gyulán inkább a hagyományos stílust képviseljük, sok helyen már látványos koreográfiákat mutatnak be egy-egy szeánsz során. Nálunk nem olyan színpadias a szaunamesterség, de nagyon sokat legyezünk, ami mindig nagyon hatásos.
– Milyen nehézségekkel találkozik a munkája során, és hogyan oldja meg azokat?
– Nem nagyon vannak ilyenek. Előfordul, hogy cukkol egy vendég, de igyekszünk mindig kedvesen, türelmesen és odafigyeléssel kezelni őket, és egy poénnal válaszolni, de ez nagyon ritka.
– Milyen tanácsot adna azoknak, akik most kezdik el a pályát?
– Azoknak ajánlom ezt a szakmát, akik szeretik a közösséget, szeretnek beszélni, és akik számára fontos az egészséges életmód, jó állóképességgel rendelkeznek. Nagy kitartásra is szükség van. Én úgy gyakoroltam annak idején, hogy a szaunázó emberek fejét üvegekkel helyettesítettem, azokat legyeztem. Végül olyan közel tudtam már legyezni a törölközőket, hogy csak néhány milliméterre mentek el az orroktól.
– Milyen jövőbeli tervei vannak?
– 2024-ben leszek 65 éves, utána szeretnék pihenni. Szeretnék vásárolni egy nyaralót Városerdőn vagy Szanazugban, ahol végre lesz egy kutyám is újra. Időnként szeretném folytatni a szaunamesterséget, úgy néz ki, hogy lesz is lehetőségem erre. Reggelente szeretek úszni, kerékpározni, kutyát sétáltatni.
– És szaunázni is eljár majd nyugdíjas korában?
– Persze, anélkül nem is létezem. Aki eljön, boldogabb lesz egy szauna után, úgyhogy mindenkinek ajánlom.