Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A karob

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Szalai Ilona dietetikus • MAGAZIN • 2017. március 26. 10:00
A karob
A magokból nyert szentjánoskenyérliszt az E410 névű ételsűrítő anyag
____Eredeti-karob.jpg

képünk illusztráció

Forrás: Malarnia.nazwa.pl

A karobot a kakaó helyettesítésére használhatjuk, mivel állagra, ízre és színre is hasonlít a kakaóporra. A karobport a szentjánoskenyérfa hüvelytermésében található magok szárítása és őrlése révén állítják elő (a magokból nyert szentjánoskenyérliszt E410 néven ételsűrítő anyag, tejtermékek és péksütemények stabilizátora).

Az emberiség több ezer éve ismeri és használja ennek az értékes fának a különböző részeit (a legenda szerint keresztelő Szent János ennek a fának a tápláló szárított termését ette sivatagi bolyongásai során).

Termését igen értékes eledelnek tartják ma is. Semmilyen adalékot nem tesznek hozzá, így kerül forgalomba. Nem csak a termést hasznosítják, nedvéből szirup és szesz is készülhet.

A karobpor nem tartalmaz theobromint, amely egy, a koffeinhez hasonlóan serkentő hatású alkaloid. A karobot így nyugodtan fogyaszthatják gyermekek, várandós és szoptató anyukák, idősek, kakaóra érzékenyek, csontritkulásban, szív- és keringési betegségekben szenvedők is. Annál is inkább, mert nem tartalmaz koleszterint, purint és nátriumszegény is. A karob gazdag vitaminokban (A- és B- vitamin), kalciumban, ásványi anyagokban és élelmi rostokban. A karob energiatartalma és zsírtartalma kisebb a kakaóénál. Szénhidráttartalma ellenben nagyobb, ezért hozzáadott édesítőszert a felhasználás során nem igényel. Kisebb fehérjetartalma révén az allergiások is jobban tűrik. A karob is antioxidáns hatású, mint a kakaó.

A szentjánoskenyérliszt enyhe hasfogó hatása miatt hasmenés, gyomor- és bélhurut kezelésére is javasolható, mivel a benne található tanninok megkötik, és ezáltal közömbösítik a toxinokat. Nyálkaanyaga, a magbelső kipréselt leve sűrítő tulajdonságú és hányás ellen hatásos.

A karob minden olyan ételünkhöz használhatjuk, amelyhez kakaóport adnánk. Jól oldódik hideg és meleg folyadékokban, így készülhet belőle reggeli ital, turmix, kakaó. Süthetünk is vele süteményeket, valamint fagylaltok, pudingok, levesek készítéséhez is tökéletes. Sajtolással kapott édes nedvét cukor és méz helyett édesítésre használják.

A karobport bioboltokban, gyógynövényszaküzletekben vásárolhatjuk meg.

 

Kókuszgolyó

Hozzávalók:

10 dkg dió (darált)

50 dkg darált keksz

10 dkg kókuszreszelék

10 dkg vaj

1 evőkanál stevia, vagy cukor

0,5 db vaníliarúd

5 dkg karobpor

1-2 dl tej (amennyit felvesz)

rumaroma ízlés szerint

 

Elkészítés:

Az összes alapanyagot, a kókuszreszelék felét, a tej kivételével beletesszük egy nagyobb tálba, és összekeverjük. Állagtól függően annyi tejet adunk hozzá, hogy jól gyúrható massza legyen. Golyókat formálunk belőle, és a maradék kókuszreszelékbe forgatjuk.

 

Energia:   4426 kcal

Fehérje:     82 g

Zsír:       239 g

Szénhidrát: 482 g

 

Egészségükre!

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)