Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Harmincadik alkalommal rendezik meg az Erkel Diák Ünnepeket Gyulán

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • MTI • HÍREK • 2024. május 27. 12:59
Harmincadik alkalommal rendezik meg az Erkel Diák Ünnepeket Gyulán
Idén 48 középiskola képviseletében 239 produkciót értékelhet a zsűri

Idén rendezik meg a 30., jubileumi Erkel Diák Ünnepeket (EDÜ) május 30. és június 1. között Gyulán – közölték a szervezők hétfőn közleményben az MTI-vel.

A középiskolásoknak szóló, kétévente jelentkező tehetségkutató versenyt és a zenei fesztivált 61 éve, 1963-ban hívták életre, tavaly dupla jubileumát ünnepelte volna a rendezvény, ha nem maradt volna el egyszer a koronavírus-járvány miatt.

A rendezvény – amely a hasonló tematikájú programok között az egyik legrégebbi múltra tekint vissza – napjainkban is azokat a kiveszőben lévő értékeket szeretné közvetíteni a fiataloknak, mint a figyelem, a tisztelet és a diákközpontúság – írták.

A tavalyi év rendezvényének kiemelt sikerére és a 30. jubileumi eseményre való tekintettel a szervezést ellátó Erkel Diák Ünnepek Alapítvány tagjai részéről az a döntés született, hogy az EDÜ-Gyulai Diákfesztivált a folytonosság biztosítása és a tehetséggondozás jegyében az eddigi kettő helyett évente rendezik meg – emelték ki a szervezők.

Az EDÜ-n 16 kategóriában indulhatnak el a jelentkezők, amelyeket 5 főkategóriába soroltak. Tavaly több mint 700 diák vett részt a versenyeken, idén 48 középiskola képviseletében 239 produkciót értékelhet a zsűri.

A versenyekre neves zsűrit hívtak, „mert azt látják, hogy számít a fiataloknak, kik mondanak véleményt róluk”.

Az irodalom kategóriában lesz vers- és prózamondó verseny; irodalmi színpad; önálló irodalmi alkotás és slam poetry. Kovács Vanda, Kárász Zénó, Kubik Anna, Vass Magdolna, Szabó Tibor Benjámin, Farkas Wellmann Éva és Kiss Ottó fognak mások mellett zsűrizni.

Hagyományosan a zene kategória a legnépszerűbb: itt szólóének, énekkar, népdal és hangszeres népzene, szólóhangszer és kamarazene, valamint könnyűzenei együttesek alkategóriákban lehet versenyezni a mások mellett Lajtai Katalin, Czeglédi Katalin, Töreky Katalin, Kabdebó Sándor, Somogyvári Ákos, Lendvai György, Baricz Gergő, Szabó Tibor és Ökrös Gergő alkotta zsűri előtt.

A tánc kategóriába néptánc és modern tánc tartozik, itt zsűrizik majd Petrovits Petra, Lukács Annamária és Patonai Norbert. A látvány kategóriába pedig képző- és iparművészeti alkotásokkal, illetve filmmel és fotóval lehet jelentkezni; az alkotásokat Kiss Adél, Bagyinkáné Jász Jolán, Szelényi Károly, Bagyinszki Zoltán, Almási Réka, Kocsis Ágnes és Kobler Ádám zsűrizi majd.

Külön kategória az innováció, itt Kristó Zoltán, Vámos Tamás és Alt Norbert alkotja a zsűrit.

A produkciókat kategóriánként arany-, ezüst-, bronzéremmel, valamint különdíjjal minősíti és szóban értékeli a zsűri.  Emellett a zsűri a kategória versenyzőiből egy produkciót javasol a szombat esti gálára.

Esténként ingyenes szabadidős programokra, koncertekre várják a fiatalokat, fellép a Smudge City, a Heavenhike zenekar, Manuel, T. Danny, Bruno X Spacc és Desh.

A részletes programterv elérhető a www.edugyula.com oldalon.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)