Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Csütörtökön kezdődik az Erkel Diákünnepek

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. HÍREK • 2023. május 30. 11:16
Csütörtökön kezdődik az Erkel Diákünnepek
A fesztiválra 211 kategórianevezés érkezett

két kategóriában már elindult a zsűrizés

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter

Június 1–3. között rendezik meg az Erkel Diákünnepeket, két kategóriában – fotó és képzőművészet – már a mai napon elindult a zsűrizés – tájékoztatta lapunkat Alt Norbert alpolgármester és Farkas Mária, az Erkel Diákünnepek Alapítvány kuratóriumi elnöke.

Alt Norbert kiemelte: 211 kategórianevezés érkezett az EDÜ-re, amely így meghaladja a 2019-es adatokat. 35 iskolából körülbelül 700 diákot, a kísérőkkel és segítőkkel együtt nagyjából 1000 főt várnak a városba.

A versenyszámok csütörtökön indulnak el és szombat 13 óráig tartanak, majd aznap 17 órakor rendezik a gálát.

Kifejtette: a versenyszámok, valamint a szabadidős programok is nyilvánosak, ingyenesen, bárki által látogathatók lesznek.

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter

Mint mondta, a Béke sugárút Árpád utcai körforgalom és a 48-as utca közötti szakasza mindhárom nap le lesz zárva este 19 és hajnali 1 óra között, ezért kérik az arra közlekedők megértését.

Farkas Mária hozzátette: a diákok az Erkel Ferenc gimnázium, a román gimnázium, a Göndöcs Benedek katolikus technikum, valamint a Harruckern János-középiskola kollégiumaiban lesznek elszállásolva.

Aláhúzták: a gyulai középiskolák mindegyikéből jelentkeztek a fesztiválra, de Békés vármegye iskolái közül is majdnem mind képviseltetni fogja magát a versenyen.

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)