mocsár-pörjés józsef
Fotó: Gyulai Hírlap
Csörgött a telefonom. Egy számomra ismeretlen hívószám volt a kijelzőn. Fogadtam a hívást. Rövid idő alatt tisztáztuk, ki keres, és miért engem keres. Eddig minden rendben volt. Aztán hirtelen minden elromlott.
A beszélgetésünk körülbelül tizenkettedik percében azt kértem, hogy legyenek szívesek a részemre írásbeli emlékeztetőt küldeni erről az eszmecseréről. Azt közölték velem, hogy erre nem lesz szükség, mivel ezt a hívást rögzítik. Megköszöntem, hogy erről voltak szívesek „időben” tájékoztatni, mivel nem adtam hozzájárulásomat beszélgetésünk rögzítéséhez. Ugyanakkor örömömnek adtam hangot, bízva abban, hogy ezt a beszélgetést egyszer visszahallgatja egy illetékes „elvtárs”.
Visszatérve beszélgetésünk elromlására, ez abban a pillanatban történt meg, amikor ex katedra közölték velem, hogy ha másnap nem tudok otthonomban a rendelkezésükre állni két teljes órára, akkor megszűnik a tévé-, internet- és minden hozzájuk köthető szolgáltatásom, uszkve határozatlan időre.
Nagyon sok kérdés felmerült ebben a pillanatban bennem. Minden digitális jólétem veszélyben éreztem.
Amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten alapon elmagyaráztam a hívó félnek, hogy az általa képviselt szolgáltató miért nem teheti meg, miért ne tegye meg azt, amit fenyegetőleg kilátásba helyezett velem szemben, illetve kértem egy telefonszámot és kontaktot a jogi osztályukra. A hívó fél időt kért, ígérte, hamarosan visszahív.
Visszahívott. Közölte, nem szüneteltetnek nálam semmilyen szolgáltatást, illetve levélben fognak időpontot egyeztetni velem a szükséges átszerelés miatt.
Kérdem én, miért nem lehetett ezt így kezdeni…
