Megdöbbenve olvastam valahol, hogy német nyelvterületen mindössze néhány ezer népdal maradt fenn, ennyit gyűjtöttek össze a germán népzenekutatók. Magyar nyelvterületen több mint kétszázezer népdalt leltek fel a szorgos gyűjtők. Ez a szám még akkor is elképesztően magas, ha figyelembe vesszük, hogy önálló népdalként szerepelnek az egyes dalok variációi is.
Gyakran eltűnődtem a magyar nyelv külföldi tudósok által is megcsodált gazdagságán (George Bernard Shaw, a kiváló ír drámaíró jegyezte meg egyszer, hogy nagyobb író lehetett volna, ha magyar nyelven írhat. Bár akkor nyilván nem lett volna ilyen ismert…). És töprengek a magyar kultúra sajátos kincsein. No és persze a népzene! Az ember nehezen tud elfogulatlan lenni hasonló kérdésekben, de a magyar dallamvilág, népzenei kultúra olyan hihetetlenül sokrétű és magas színvonalú, hogy meglepi még a tudósokat is.
Az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy nem minden nemzet fordított olyan megkülönböztetett figyelmet népzenei kultúrája megmentésére, mint mi magyarok. Kodály, Bartók és követőik már akkor gyűjtötték a nép ajkán élő muzsikát, amikor Európában ez még nemigen volt divat. A magyar táncház mozgalomhoz hasonló akció nemigen indult más országokban. Mindezek eredményeként olyan gazdagság van a birtokunkban, ami csak kevés népnek adatik meg.
Nem mindenki számára jelent azonban értéket a népzene. Az öregek, a dalok, muzsikák tudói lassan elmennek, s ha nincs kinek továbbadni a hagyományokat, a dalt, a zenét, akkor fokozatosan elvész minden. A televízióban (a Duna TV érzi leginkább feladatának az értékmentést) egy erdélyi népzenész panaszkodik, hogy ma már nem nagyon kell a muzsika. A fiatalok a tévét, vagy a számítógépet bámulják, igénytelen zene üvölt a fülükbe. Egyre kevesebben táncolják a régi táncokat, játsszák az ezergyökerű népzenét.
A népzene rétegműfaj lett – fogalmazott meghökkentően az egyik prímás. Ha az ember belegondol, igaza van. Saját városunkban széttekintve azt látjuk, hogy ma ugyan lényegesen több néptáncegyüttes működik, mint korábban, de számukat a mozgásigényüket levezetni akaró „öreg táncosok”, illetve a nagyon fiatalok gyarapítják leginkább. A fiatalok többsége hamar abbahagyja a néptáncot, csábítóbb elfoglaltsággal kötik le magukat. Ha valaki megpróbál visszaemlékezni, hogy az utóbbi években hány alkalommal látta fellépni az egykor Európát körbetáncoló Körös Táncegyüttest, s felidézi azt is, hogy ezekben a produkciókban hány pár pörgött a színpadon, akkor megérti miről beszélek.
Hangszeres népzenét nagyon kevesen tanulnak, s a középiskola után ők is elmennek a városból. Javítja a képet, hogy az utóbbi években a megszokott népzenészek mellett összeállt egy fiatal csapat is. Hogy hosszútávon kínálnak-e alternatívát, néhány év múlva kiderül.
Néhány napja Gyulán koncertezett az országosan is ismert és elismert Cimbaliband nevű formáció, amely népzenei alapokra épülő lendületes muzsikát játszik. A délszláv, magyar és román népzenei motívumokat feldolgozó produkciójukra alig negyvenen voltak kíváncsiak. És nem intézhetjük el azzal a dolgot, hogy szervezési hiba volt 1000 forintos belépőt szedni a rendezvényen, amikor két nappal később Békéscsabán ingyenesen láthatta őket a közönség (voltak is vagy 250-en a Balassiban), mert a megyeszékhelyre nem utazott át összesen 10 gyulai. Hiányzik az érdeklődés. Vannak érdekesebb, fontosabb dolgok. Sorozatok a kereskedelmi tévékben, szaftos családi bajokat kitárgyaló délutáni beszélgető-verekedő műsorok, valóságsók, celebek, megasztárok, gyilkolós, háborús számítógépes játékok, lemezlovasok által összerakott infantilis gépzenék.
Lassan, de biztosan feladjuk hagyományainkat, értékeinket. Néhányan görcsösen kapaszkodnak, mentenék a menthetőt, de kevesen vannak, s kevesekhez jutnak el. Elfeledjük fokozatosan meséinket, népdalainkat, apáink zenéjét, egész kultúránkat. Évtizedek múlnak, unokáink már nem tudják majd miért is kelt útra a legkisebb királyfi, mi történt a csitári hegyek alatt, s ha véletlenül valahol magyar népzene szólal meg, sietve másik állomásra kapcsolnak.
De álmukból felkelve is tudni fogják, mit kell csinálni halloweenkor, mi az a Valentine-day, s talán nincs is olyan messze az idő, amikor a karácsonyi ajándékot már nem a Jézuska hozza, hanem Santa Claus…
