bimbó lajos
Fotó: Gyulai Hírlap
Aki ismer, az tudja, hogy rendkívül fontos számomra a kisfiammal közösen eltöltött idő. Egyik nagy kedvencünk a kétkapus focimérkőzések lejátszása, ahol hatalmas derbiket vívunk egymás ellen.
Az egyik ilyen napon éppen a gyulai vár mögött labdáztunk, amikor a Real Madrid–SSC Napoli-mérkőzés hevében az egyik előrerúgott labda ívébe kis hiba csúszott. A labda egyenesen az egyik bástya helyén tátongó lyukba repült. Az üreg mélyét megsaccolva, arra a meggyőződésre jutottunk, hogy este fél kilenc körül már nem mászok be a lyukba, annál is inkább, mert nem láttuk biztosítva, hogy ki is kerülök onnan élve. Ezért felhívtam egy barátunkat, és áttettük a mentési munkálatokat másnapra.
Vasárnap reggel korán elindultunk a „szörnyűség” helyszínére, ám ott már csak a tátongó lyukat és a labda hűlt helyét találtuk. Gyermekem szó szerint megsiratta az egyik kedves barátunktól kapott labdát, rám pedig szemrehányó tekintettel nézett.
Őszintén megmondom, abban a pillanatban – finoman szólva – leteremtettem volna azt a valakit, aki nem sajnálta önmagát, és esti fénynél bemászott az üregbe a labdánkért. Tudom, hogy a labda azé, aki megtalálta, ám belegondolva, bennem lett volna annyi becsület, hogy ott hagyom, hiszen biztos lettem volna abban, hogy nem direkt rúgnak a mélybe egy ilyen frankó lasztit.
Ez az ember azonban nem így gondolkodott...
A kisfiammal együtt reméljük, hogy a játékszer nem a sarokban porosodva végzi majd, hanem legalább olyan szeretettel bikáznak majd vele a kapuba, ahogy mi tettük!
