Február másodikát mostanában csak a gyerekek, a meteorológusok, na és persze a medvék tartják számon. Mások a válság legyűrésével vagy a farsangi jelmezek válogatásával ütik el idejüket. A zsíros disznótorosok és maradék szaloncukrok okozta derékbőség-növekedés eltüntetéséért a böjtelő hava a felelős. De vajon ki törődik azzal, hogy idén visszamegy-e még aludni a medve, megijedve saját árnyékától, vagy kinn marad, s a további zord idő felejtve? S amikor előjön, vajon mit talál?
A mi macink is, mint minden naptártisztelő medve, előbújt barlangjából. Körülnézett, mancsaival megdörgölte szemeit, mert kicsit bántotta még a világosság, de a friss levegőben életszagot hozott felé a szél, ami ugye a barlangszaghoz képest mégiscsak mennyei felüdülés! A füle is kezdte felfogni a zajokat, mik most cseppet sem voltak ismerősek. A madarak játékos csivitelése helyett ványadt sirámokat hallott, s épp ennek okát kezdte volna megfejteni, amikor megcsörrent fölötte a szarka: Szerrrvussz medve!! Válllssságvan, válllsságvan! – rikoltozta, de a maci erre csak legyintett, tavaly is hallotta már, nem is várt csodát kéthónapnyi alvás alatt, és már e tollas rokona, a varjú is megmondta őszi, előzetes kampánybeszédén, hogy kár, kár, kár… De mégiscsak történhetett valami komoly dolog, morfondírozott a madarak hangja miatt, amikor páncélzörejre, s dajdajozó vitézekre lett figyelmes. Zsigeri reflexei működni kezdtek, felrémlett benne ősei szenvedése, ő is sejteni vélte az orrkarikát, s dehogy figyelte az istenadta, hogy látja-e saját árnyékát, szívdobogva inalt vissza barlangjába bocsaihoz, mert nem akarta ő mutatványos medveként tengetni életét, mancsán csörgedező rozsdás láncra verve, táncolva.
Visszaérve, levegő után kapkodva dőlt a barlang falának, izzadt homloka törölgetése közben is egyre csak az zakatolt benne: válság, válság... Átaludta volna? Morfondírozott. Mégis? Létezhet ez? És ahelyett, hogy javult volna, ennyire elromlott a helyzet? Hiszen ez maga a pokol, vagy ami még annál is rosszabb: a szörnyű sötét középkor! Mégiscsak jobb lett volna ébren maradni, s szép csendesen éhen halni, amíg van miből. De így mi lesz most a bocsaival? Hogy tudja fölnevelni őket? Hogy fog ebben a még meggyötörtebb világban családostul megélni!? Teljesen össze volt zavarodva, és csak lassan nyugodott meg. Aggályain életösztöne kerekedett felül, s nagy elhatározásra jutott: úgyis itt a báli szezon, a táncos állás is csak állás, nem válogathat, legalább formába lendül, visszanyeri lánykori alakját, és kabátját sem hízza ki. El is indult jelentkezni, de mert nem tudta hol kell, a Vár előtt gyülekező vitézek egyikének vállát megkocogtatva kért útbaigazítást. Értetlenül nézte a szélrózsa minden irányába menekülő páncélosokat, kik péntekig nem is mertek visszatérni. Állt egy darabig, majd csalódottan visszacammogott bocsaihoz, s a madarak egyre vidámabb énekét hallgatva, bundája tisztogatása közben jobb időket remélt.
