Bimbó Lajos
Fotó: Gyulai Hírlap
Lassan az összes csapat, illetve egyéni sportoló megkezdi felkészülését a következő versenyszezonra. A sportág nagyágyúi és a helyi hősök is próbálnak megszabadulni a csonka szezon emlékétől, amely elválasztotta egymástól a szurkolókat és a játékosokat. A sportélet szereplői egytől egyig azon dolgoznak, hogy ismét megteljenek a lelátók, szurkolástól legyenek hangosak a versenyek.
Számomra mindig is fontos volt a szurkolók jelenléte, hiszen soha nem éreztem jobban magam a ringben, mint akkor, amikor Endre barátom az egész mérkőzés alatt túlkiabálta a közönséget. Bár több alkalommal magam is elmosolyodtam a drukkolás minőségén, hihetetlen sok energiát adott a kötélnégyszögben eltöltött percekre.
A minap tanúja lehettem kedvenc csapatom, a Real Madrid végső bajnoki győzelmének. Rendes körülmények között Madrid utcáin ünneplő fieszta kezdődött volna, amelynek végén az egész csapat a Cibeles-palota előtti szökőkútban fürdött volna a sikerben és a szurkolók örömében. Ebben az évben azonban marad a virtuális ünneplés. Nehéz szívvel néztem végig azt, ahogy a futball héroszai a tök üres stadionban ünnepelnek, hangorkán és szurkolók nélkül. Üres volt a stadion, de üres volt a győzelem is.
Lassan az összes csapat, illetve egyéni sportoló megkezdi felkészülését a következő versenyszezonra. A fejekben azonban ott motoszkál a kérdés: mi lesz szeptembertől? Hogyan folytatódik a versenyszezon, lesznek-e szurkolók, össze tudják-e mérni erejüket a világ legjobbjai? Mi lesz veled, világbajnokság, és mi lesz az olimpiával? Mi pedig hogyan nézzük majd végig a csatározásokat vagy az arany pillanatokat?
Rejtő Jenő örökbecsű gondolatát átalakítva: A sport szurkolók nélkül olyan, mint egy nyári ruha mellénye: rövid és céltalan.
