Bimbó Lajos
Fotó: Gyulai Hírlap
Nálam minden évben már november végén elkezdődik a karácsonyi hangolódás. Előveszem kedvenc filmjeimet, és felcsendülnek az ünnepet idéző dallamok. Kedvenc karácsonyi mesehősöm, a Grincs történetének képkockái láttán azonban újra és újra meglátom a szeretet ünnepének szánalmas oldalait.
Kezdjük azzal a sokkhatással, amit az októberben kikerülő csokimikulások és szaloncukrok látványa okoz. A „fehér szakállas” ősz végi megjelenése a boltok polcain előrevetíti a szokásos karácsonyi őrületet.
Ebben az évben azonban másként lesz. Már azért is különleges lesz ez a karácsony, mert a menyasszonyommal közösen ünnepeljük, hiszen december elején már közös életet élünk. A változás részben miatta is érkezik, és persze a kisfiam miatt is. Ahogy nap mint nap látom embertársaimat riadt arccal egymást előzgetni a mikulászacskók és édességek között, felötlik bennem a kérdés. Nem lehetne ezt másként?
Ahogy teljes kiőrlésű kenyérkémet szorongatva állok a pénztárnál, és kivárom az ajándékokkal csurig pakolt sort, felmerül bennem egy ötlet. Lehetne ez másképp?
Kedvesemmel nagy egyetértésben a következőkre jutottunk: a szeretet ünnepét és a ráhangolódás napjait nem töltjük egymásnak szánt ajándékok felkutatásával. Nem ötlünk ki különleges ünnepi menüt, hogy szó szerint megfőjünk mi is a konyhában.
Az ajándékok helyett az egymással töltött percek lesznek az ajándékok, lelassítjuk tempónkat, és megvárjuk, hogy a lelkünk utolérjen minket. A közös fadíszítés, a váratlan csókok, az ölelések és az összebújások ünnepe lesz az idei. Gyermekem számára természetesen megérkezik a Jézuska ajándéka, de csak egyetlenegy. Cserébe viszont eljön a kakaóivás, villogó- felrakás és közös játék ideje.
Ezen az ünnepen minket ne várjanak a pénztárnál, ünnepelni mentünk!
