Fotó: Gyulai Hírlap – Gurzó K. Enikő
Mi a jó eget fogok én itt csinálni?!, tétovázott nagyapja könyvekkel teli dolgozószobájában Alajos, majd belevetette magát egy biedermeier karosszékbe. Büszkén nézett körül a fejedelmi bútorokon, majd kinyitotta az ablakot, és kikönyökölt az őszi délutánba. A megkopott lombozatú tölgyeken túl a Körös vize csillogott, mint a mesékben. Pedig ez az Almásy-kastélyban történt, nem is olyan régen.
Ám a látvány nem ragadta túlságosan magával. Iván, megéheztem!, szólt oda szeretett komornyikjának, aki az ajtó mögött állt vigyázban, hogy kéznél legyen. De hiába, mert Alajos már tolta is el az útjából, hogy a lépcsőházat beragyogó gázlámpák fényénél felszaladjon az emeletre, s berontson a hatalmas ebédlőbe, amelynek felét az idősebbik Erkel zongorája foglalta el. Szinte sosem játszottak rajta, mert a gróf nem bírta elviselni a kalimpálást, a hangszert viszont nem adta oda senkinek, ereklyeként őrizgette. A falakon, körbe-körbe, fegyelmezett gyulai urak kergették a vadakat a városszéli erdőkben, mellettük amazon formátumú grófnők és baronessek játszadoznak pamacsszerű kutyuskáikkal a romantikus tájba képzelt mélyzöld bokrok előtt.
A terem közepét porcelánok, kristályok és ezüstök alatt roskadozó asztal foglalta el, amire jól fésült fiatal inasok helyezték fel a főszakácsnő finomságait. A ház ura egy bőrkötéses könyvet is kapott tőlük, ebből válogathatta ki, milyen borokat, konyakokat kíván fogyasztani. A várnagy csibukot és kígyósi dohányt hozott neki, nesztelenül, lábujjhegyen és zokniban, mert, mint említettem, a gróf ragaszkodott a csendhez, és nagyon meg tudta büntetni mindazokat, akik ezt bármivel is megszegték. De erre szinte sosem került sor. Alajosnak ugyanis nem lehetett olyan kívánsága, amit a személyzet ne teljesített volna.
Az egyik pillanatban viszont, a legváratlanabban, miután az asztalra már minden, mi szemnek s szájnak ingere, felkerült, felkiáltott:
A Reinhardtban akarom elfogyasztani az uzsonnámat! Állítsák elő az automobilomat!
És a grófot neszek nélkül átszállították a cukiba, amely vendégkönyvébe a következőket jegyezte be megérkezésekor:
Most itt vagyok, éppen nézek magam körül,
S bevallom, a szívem oly igazán örül;
Mert én, aki járogatok sok vidéket,
Sajnos nem minden nap látok ilyen szépet!
Mindez gondos kezek szorgalmas munkája,
S én szívem mélyéből kívánok továbbra
E kedves helynek jó előbbre menetelt,
Boldogabb jövendőt és sok-sok bevételt!
