BIMBÓ LAJOS
Fotó: Gyulai Hírlap
Gyermekem életében eljött egy újabb életszakasz. Csöppségem ugyanis életének első sportágváltása előtt áll. Visszaemlékezve az élsportban eltöltött közel három évtizedre, a legszebb emlékekkel gondolok vissza pályafutásomra. Még mindig élénken él az emléke az első percnek, amikor beléptem a békési kézilabdacsapat öltözőjébe.
Az eredményes labdapattogtatás jutalmaként tátott szájjal szedegethettem a labdát a helyi kézilabda hőseinek, a felnőttcsapat tagjainak. A sportágba való megérkezésemet egy rokoni ráhatás indította el, amikor a már a nagycsapat előszobájában várakozó Takács László először próbáltatta ki velem, hogy milyen reflexekkel áldott meg a sors. Családomban is volt sportpéldakép, hiszen nagybátyám sokszoros bajnok súlyemelőként fejezte be pályafutását, ám én gyönge testfelépítésem miatt nem vállalhattam a nehézatléták életét. Azt azonban nagyon sajnálom, hogy nem követhettem édesapám útját.
Gyermekem sportváltása már sokkal zökkenőmentesen zajlik, hiszen jelenleg az ökölvívás és a kézilabda tölti be elméjét. Rendszeresen edzünk együtt csöppnyi edzőtermemben, ahol Junior két órán át fáradhatatlanul árnyékol, zsákol és püföli apukáját.
Nagyon örülök, hogy Kristóf életében helyet kap a sport, hiszen születése óta szemtanúja annak, hogy édesapja edzésekre jár, edzőtáborba vonul vagy ringbe száll. Számára a testedzés, a versengés és az egészséges életmód szinte kódolva van, ezért alig várom – igaz csak csendben – hogy meddig jut el egyetlen gyermekem. Vajon milyen utat jár majd be? Eléri nemzője sikereit, vagy túl is szárnyalja azokat?
Egy biztos, minden lépését végigkövetem, és a távolból segíteni fogom kölyköm csetléseit és botlásait, amíg csak tehetem. Szeretném, ha követné az apa útját.
