Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Duda Éva koreográfiájában és rendezésében - a Tűzmadarak zsonglőrcsoport két tagjával (Zoletnik Zsófia és Mező András) kiegészült társulat - a Movein Mission lépett színre Gyulán. A deszkákon feltűnő akrobaták kezdetben harsány érzelemvilágával, elnagyolt karaktereivel, karikírozott taglejtéseivel egy cirkuszi társulat arculatát idézték meg. Az artistaparádéra jellemző modoros csinnadratta azonnal befogadható keretet adott az olykor humoros, máskor igencsak drámai előadásnak. A nem túl nagy számú publikum néhány perccel később pedig lélegzetvisszafojtva ámult a veszélyes partner- és levegőakrobatika láttán...
A mesterien komponált zeneiség azonban már az elején sejttette, hogy többről van szó, mint látványos tömegszórakoztatásról. Szirtes Edina Mókus és Kunert Péter szerzeményei nem pusztán kísérték a színen történteket, a Fabula rasa hegedűs-énekesnőjétől joggal várt pluszt a világzenében jártas zenekedvelő. És nem hiába. Az öttagú zenekar által előadott, modern groove-okra helyezett, jellemzően balkán dallamvilág alapvető hangulatát adta a produkciónak. Mókus - az előadás ütőerén tartva ujjait -, zenéjével nemcsak folyamatos szinkronban tartotta, de irányította is a jelenetek lendületét.
A darab letisztult, minimalista kellékhasználattal élt. A tizenhárom táncos-akrobata a puritán színpad minden szegletét, sőt, az afölött lévő teret is bejátszotta, tekintve hogy a Virtus leglátványosabb epizódjai köteleken és dupla selyemszalagokon (aerial silk) zajlottak. Színvilágában nemzetünk trikolorjának komponensei domináltak, amelyek a zenével és néhány utalással ugyan némelyest "magyarabbá" tették a művet, mégsem veszítve szem elől a tartalmi lényeget: az egyetemes emberi érzelmek impulzusait.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
A hetvenennyihány perc alatt megdöbbentő és kivételes ötletekkel találkozhattunk: láthattunk szenvedélyes argentin tangót gólyalábon, balkán muzsikára hiphop táncosok rivalizálását (akik egy csapásra már friss csárdást roptak), egy szál asztalon marakodó bohóc-akrobatákat, szenvedélyes páros táncokat gólyalábon, kötélen és szalagon. Mondhatnánk, ilyen egy kreatív mű professzionális táncosokkal és légtornászokkal.
Ám a Virtus ennél is többre vállalkozott, és nem kisebb célt tűzött ki maga elé, mint hogy kapcsolataink hétköznapi szóhasználataiban élő metaforáit illusztrálja. A darab a gravitációt kihasználva - olykor látszólag meghazudtolva - az emóciók mára szinte elfeledett, szemléletes valóságát láttatta meg a nézővel. Szemünk előtt nyert érvényt, hogy milyen támaszkodni valakire, hogy milyen a mástól való függés, hogy milyen valakit lógva hagyni, felülemelkedni rajta, felemelni őt, vagy éppen elengedni. Hogy milyen érzékien tenyéren hordozni a szeretett lényt, vagy milyen óvón a föld fölött tartani a végsőkig. És ezúttal mindezt nem átvitt értelemben, hanem konkrétan, fizikai valójában.