Krasznahorkai László tiszteletére ingyenesen látogatható konferenciát és felolvasóestet rendez a Gyulai Várszínház és a Bárka folyóirat január 22-én, a magyar kultúra napján – számolt be róla Elek Tibor igazgató és főszerkesztő a teátrum honlapján.
A Gyulai Várszínház Kamaratermében 17 órakor kezdődő rendezvény célja a 2025-ben irodalmi Nobel-díjjal kitüntetett, gyulai származású író előtti tiszteletadás, életművére történő figyelemfelhívás és annak népszerűsítése – írta.
A konferencia témái az egész életművet átfogják a kezdeti szövegektől a legutóbbi regényekig. Elek Tibor Krasznahorkai László és Gyula viszonyáról tart előadást, Kiss László az író leghíresebb regényéről, a Sátántangóról, Smid Róbert a novellák és a regények összefüggéseiről, Balogh Norbert a Krasznahorkai-regényekből készült filmekről, Erdész Ádám a Háború és háború című regényről, Fodor György Krasznahorkai távol-keleti regényeiről, míg Keresztes Balázs az életmű legutóbbi három regényéről.
A szünet után gyulai és Békés vármegyei írók-költők olvassák fel 5-6 perces alkotásaikat, amelyekben Krasznahorkai-művekből származó szavakat, sorokat rejtettek el.
A felolvasás Balássy Fanni, Dávid Péter, Elek Tibor, Erdész Ádám, Farkas Wellmann Éva, Kiss Ottó, Kiss László és Szil Ágnes részvételével zajlik.






















