Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Erdész Ádám kérdéseire Elek Tibor, Elek Tibor kérdéseire Erdész Ádám válaszolt

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Gurzó K. EnikőKULTÚRA • 2018. január 26. 09:30
Erdész Ádám kérdéseire Elek Tibor, Elek Tibor kérdéseire Erdész Ádám válaszolt
Hivatalosan is megkezdődött a magyar kultúra napjához kötődő rendezvénysorozat

Erdész Ádám A Kner család és más történetek, valamint Elek Tibor Párbeszédben a kortárs „erdélyi” magyar irodalommal című kötetét január 23-án a magyar kultúra napjához kötődő gyulai rendezvénysorozat ünnepélyes megnyitóján mutatták be a művelődési központban, amint erről lapunkban beszámoltunk. A két szerző párbeszédét hatalmas érdeklődés övezte, cikkünkből kiderül, hogy miről szólnak köteteik.

erdész ádám és elek tibor

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Történetek három ciklusban

Erdész Ádám és Elek Tibor már nagyon régóta gondolkodik együtt, és időnként együtt is cselekszik. A Bárkánál is együtt dolgoznak, hisz Elek Tibor a folyóirat főszerkesztője, Erdész Ádám pedig a társadalomtudományi rovat vezetője. Ez is szerepet játszhatott abban, hogy a történész-levéltáros legújabb kötetének írásai közül öt a békéscsabai periodikában jelent meg. A gyulai művelődési ház kávézójába szervezett beszélgetés bevezetőjében Elek Tibor megemlítette, hogy amióta Gyulán és Csabán él, azóta hallja Ádámtól a Kner család történeteit, példáit. Az Osiris Kiadó gondozásában megjelent könyvbe, amely számos történelmi, de esszéisztikus tanulmányt tartalmaz, ezek is belekerültek. Elek Tibor szerint érdekes és izgalmas folyamatokat bemutató írásokról van szó.

Az első ciklus a Kner család köré fonódik. A híres nyomdászok ősei még egy elzárt zsidó közösségben éltek, aztán beintegrálódtak a magyar anyanyelvű és identitású társadalomba, végül mintaadó magyar polgárokká váltak. Ugyanebben a kontextusban Kner Imre internálásról, üldöztetéséről is olvashatunk.

A második ciklusba a Márki Sándor naplóinak olvasása közben született tanulmányok kerültek. Ezek Márki Sándor indulására, kolozsvári éveire, illetve a kolozsvári egyetemre összpontosítanak.

A harmadik ciklus a Demokrácia és nemzet címet viseli, és főként a népi írói mozgalom jeles alakjaival, elsősorban Kovács Imrével foglalkozó tanulmányokat, esszéket tár az érdeklődő elé. Ebbe a keretbe kerültek az emlékezetpolitikával foglalkozó írások is. A gyulai március 15-ék változásai, a Kossuth-kultusz Békés megyei megszületése és 1956 emlékezete.

 

Szűkebb merítés a hétköznapokból

A Kner család és más történetek című könyvvel kapcsolatban Elek Tibort elsősorban az foglalkoztatta, kinek jutott eszébe ennek összeállítása, hisz egyik-másik írással már találkozhattunk egyéb kiadványokban.

Erdész Ádám azt válaszolta, a kötet kicsit szűkebb merítésből jött össze. Régóta tervezgette, hogy azokat a tematikákat, amelyek számára a legfontosabbak, összegyűjti egy kötetbe. Egy vidéki levéltáros ugyanis sok tanulmányt megír. Vannak köztük olyanok is, amelyek nem valamelyik konferencia kapcsán, és nem is csak alkalmi publikációkra kerülnek előtérbe, hanem hosszú időn át érlelődnek meg.

Három-négy éve fogalmazódott meg először benne, hogy összeállt egy olyan kötet, amelynek az írásai egymást erősítik, összefüggnek, és amelynek az anyaga koherens lesz, de aztán úgy érezte, kellene még melléjük valami, hogy a gyűjtemény kerekebb legyen, az összefüggés pedig világosabb. Az elmúlt évben fogalmazódott meg benne, hogy összeállt, és nagyon színes lett a kötet. Elsősorban társadalomtörténeti írásokat szedett össze. Többségük Békés megyéhez kötődik, mégsem tekinthetők helytörténetnek.

Erdész Ádám ennek mentén felidézte, hogy amikor a 1980-as években fiatal történészként elindult a pályán, őt is megérintette az a társadalomtörténeti irányzat, amely elvetette a politikatörténet és a gazdaságtörténet primátusát, és arra lett kíváncsi, hogyan alakultak át az idők folyamán a hétköznapok. Ekkor találkozott a Kner nyomda irataival, amelyek egészen különlegesek, de a naplók és a levelek iránti vonzalma is megmaradt.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

 

Érdekfeszítő, és felmutatja a modellt

Tovább boncolgatva a szerzői hozzáállást Elek Tibor megkérdezte, hogy a mikrotörténet, a mindennapok iránti érdeklődés annak tudható-e be, hogy a szerző levéltáros.

Erdész Ádám elmagyarázta, ilyen tekintetben a levéltáros annyiban van könnyebb helyzetben másoknál, hogy az iratok között él, és bármilyen munkát végez, ha például keres egy okmányt az ügyfélnek, vagy fiatal korában naphosszat a kutatószolgálaton ül, összetalálkozik azokkal a históriákkal, dokumentum-együttesekkel, amelyekből könyvet írhat. Kezdettől fogva azt szerette, amikor a történész érdekes eseménysort tesz közé, de úgy, hogy közben a modellt is felmutatja.

A saját esetében ez a következőket jelenti. A Kner család elindult valahonnan a Felvidékről, majd felépített egy piacvezető céget Békés megyében. Ő utánajárt, megnézte ennek forrásait, elolvasta Kner Izidor önéletírását, és belelapozott egyéb interpretációkba is. A família vándorlásának legrövidebb történetét Kner András mesélte el a New York-i Fészek Klubban. Ez így hangzik: a 18. században egyik felmenője megbízást kapott az Eszterházy családtól arra, hogy nagy misekönyveket és egyéb kiadványokat kössön be. A munka utolsó mozzanataként be kellett aranyoznia a levágott könyvszéleket. Ez úgy ment, hogy enyvbe keverték az aranyport, majd a kapott masszát ecsettel végighúzták a széleken. Másnap, amikor ki akarta venni a köteteket, döbbenten látta, hogy összeragadtak. Nagyon megijedt. Odament az intézőhöz, és jelezte felé, hogy a köteteknek egy hétig még benne kell maradniuk a présben, neki viszont mennie kell, ezért fizessék ki a munkáját. Ki is fizették, ő pedig ijedtében az észak-magyarországi részről egészen Gyomáig szaladt.

Az igazsághoz bizonyára hozzátartozik, ecsetelte a történész-levéltáros, hogy a 18. század végén Morvaországban megváltozott a zsidók örökösödése. Csak az első fiú örökölhetett, a többieknek el kellett indulniuk. El is indultak, mégpedig azon az útvonalon, amelyen az ideérkező szlovákok is. Ahogyan a visszafoglalt Alföld urbanizálódott, megjelent az a kereskedő és iparos réteg, amely a kisipart, a kiskereskedelmet jelentős mértékben magára vette.

Egy ízben azt írja Kner Izidor, hogy a nagyapja inpraktikusan döntött, amikor nem Szarvason telepedett le. Erdész Ádám azonban megvizsgálta a vonatkozó forrásokat, és kiderítette, hogy Szarvason ezt nem is tehette volna meg, mert a Harruckern-birtokra annak idején nem költözhettek be zsidók. Békésszentandrásra és Gyulaváriba viszont igen, így vélhetően onnan rajzottak szét.

A teljes sort tíz tanulmány rajzolja ki.

 

A magyar polgárosodás legszebb mintája

Kner Izidor 1882-ben 22 évesen indította el vállalkozását. Húsz év múlva a belügyminisztérium közigazgatási reformjánál már az ő nyomdáját vették mintának. Több mint 2 ezer községbe és városba szállított már ekkor. Felemelkedéshez elsősorban annak a felismerése kellett, hogy az idő megváltozott, mutatott rá a gyulai történész doktor.

Egyik megrendelője egyszer azzal kereste meg, hogy elpanaszolta, az előző nyomdászának is félév kellett a táblák elkészítéséhez. Ebből ő rögtön rájött, hogy el fog telni néhány év, és a gyorsaság érték lesz. Az első nyomdagépet azzal az ajánlással vette meg, hogy kunsztokat nem fog tudni rajta készíteni. De ő rögtön kunsztokat kezdett el rajta csinálni, és jobban dolgozott annál, mint amit az akkori megrendelő kívánt.

Emellett ki kellett találnia azt is, melyik az a termék, amely a kis forgalom, nagy haszon elvére épül. És ő ki is találta. Ezek lettek a közigazgatási nyomtatványok. A kortársait megelőzve jött rá arra, hogy a dualizmus éveinek nagyon archaikus és patriarchális közigazgatási világa hamarosan modern szakhivatallá alakul át, és enni fogja a nyomtatványokat. Azzal vágott nyomdászkollégái elé, hogy elébe ment az új jogszabályoknak. És miközben a többiek várták a megrendelést, ő odatette a jegyzők asztalára az új nyomtatvány-típusokat.

Összegzésképpen Erdész Ádám kifejtette: a Kner család a magyar polgárosodásnak a legszebb, a leghatékonyabb és a legtöbb eredményt felmutató mintáját mutatja be nekünk. Egy olyan mintát, amit elvesztettünk 1944-ben, és amelynek még a nyomait is igyekeztek eltüntetni a szocializmus idején. Történetük azt mutatta meg, aminek Magyarországnak lennie kellett volna.

Elek Tibor érdeklődésére Erdész Ádám elárulta, van már egy Kner-monográfiája is, kéziratban, ki is lehetne adni, de még nem érzi száz százalékosnak.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

 

Hatalmas szimbólumokat mutat fel

A könyv második ciklusában a szerző Márki Sándorral foglalkozik, a harmadik részben pedig a népi írókkal, nevezetesen Kovács Imrével és Szabó Zoltánnal. Hogy miért pont velük? Mert az ő életútjuk is egyedi, akárcsak a Márki Sándoré.

Kovács Imre A néma forradalom című szociográfiájával vált országosan ismertté. Ebben egy hatalmas szimbólumot mutatott fel, amely azt jelezte, hogy akkora mértékű a politikai túlhatalom, hogy az a forradalom, amelynek az 1930-as években ki kellett volna robbannia, nem tudott, ezért inkább befelé pusztítja a nemzetet. Kovács Imre személye azért volt Erdész Ádám számára különösen izgalmas, mert ő volt az egyetlen, aki a népi mozgalom tartalmát át tudta ültetni a nyugati típusú parlamentáris demokrácia rendszerébe.

Mindezek mellett A Kner család és más történetek annak is igazolása, hogy Erdész Ádám érdeklődése végtelenül sokirányú, s ebben a nehezen behatárolható keretben az irodalmi kultuszok kutatására is kiterjed. Ez a fajta vonzalma vezette rá arra, hogy feldolgozza, hogyan vált ünneppé Gyulán március 15-e, és hogy miként aknázta ki ezt a politikum, mígnem jó nagy önbecsapással összeboronálta a Kossuth- és a Ferencz József-kultuszt. 1956-tal kapcsolatban azt nézte meg, hogyan jutott el a társadalom odáig, hogy kirázza magából a forradalmi év emlékezetét.

 

Az élőbeszéd izgalmai

Elek Tibort sem kellett bemutatni a hallgatóságnak, ez mégis megtörtént.

Tizenegy kötete jelent meg, a legújabb a tizenkettedik. Ebben tizenkilenc interjú olvasható tizenkilenc erdélyi íróval, költővel. Erdész Ádám ezért arra volt kíváncsi, miért tartja fontosnak az interjút mint műfajt.

Elek Tibor meg is magyarázta, miért. Részben saját munkája korlátait próbálja így meghaladni, hisz az irodalomkritikai dolgozatokat kevesen olvassák, egy beszélgetésre viszont sokkal szívesebben elmennek az embernek, és ha ennek készül egy írott változata, azt is sokkal szívesebben olvassák el, mint a szigorú, fegyelmezett tanulmányokat. A beszélgetésekkel tehát egy kicsit cseles módon az írókat, alkotókat igyekszik eladni. Életutakat, egyfajta pályaképeket közöl, amelyekre sokan vevők. A könyv válogatott beszélgetéseinek 80 százaléka közönség előtt hangzott el.

A kérdező szerepében Erdész Ádám ezt követően arról faggatta Elek Tibort, felépíti-e előre a beszélgetéseit, előkészíti-e a kulcsmozzanatot, amely alól az illető nem tud kibújni.

Nem tesz ilyet, jelentette ki az irodalomtörténész. Tudatos megszorító szándéka sosem volt, de az ellenben volt, hogy olyan kérdésekkel szembesítse beszélgetőtársát, amelyek az olvasókat, vagy a hallgatóságot érdekelhetik. Ilyen megközelítésben sosem kímélte őket. Kritikusként és tanulmányíróként is ezt műveli, általában kiélezi a felvetéseit. A beszélgetésekre természetesen mindig felkészült, és a nyilvánossághoz, a személyes kontaktushoz is ragaszkodott, mert úgy véli, szükséges, hogy a párbeszédet folytatók reflektáljanak egymásra, s ha ő kérdez valamit, arra választ is kapjon, partnere ne tudjon elbújni előle, vagy ha mégis kísérletet tesz erre, akkor ő újból fel tudja neki tenni a kérdéseit.

Az élő beszédnek megvannak a maga stiláris jellemzői, hangsúlyozta Elek Tibor, amelyek zöme az írott beszédben is megtartható. Ő folyamatosan arra törekszik, hogy az élőbeszéd elevenségét, izgalmát visszaadó fordulatokat az interjúalanyok ne húzzák ki a szövegből.

 

A vagabondokról

Orbán János Dénessel 2005-ben készített interjút. Az erdélyi fenegyerek akkor 32 éves volt. Egy adott pillanatban arról kezdett el beszélni, hogy az Előretolt Helyőrségben egészen tudatosan mítoszt építettek önmagukról, a csoporthoz tartozó írókról. Azzal érveltek, hogy az eladásban, a piacon csakis ez számít. Így lett ő, mármint OJD a Macsó, Sántha Attila a Székely, és így tovább.

Erdész Ádám felvetésére Elek Tibor elmondta, Orbán János Dénes a fiatal írónemzedék vezéralakja volt. Vagabond egyetemistaként a köré gyűlt társakkal együtt kifejezett polgárpukkasztást művelt, figyelemfelkeltő akciókat hajtott végre, azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet az erdélyi magyar irodalomra. A Ceausescu-éra utáni években persze ennek egy másik vetülete is volt, mert az akkori Romániában újnak számító szabadságot is igyekeztek minél intenzívebben megélni. Esztétikai, poétikai értelemben valami újat, mást akartak csinálni, szellemeset, szórakoztatót. Szembefordultak az erdélyiségnek azzal a heroikus, mitizáló értelmezésével is, amely korábban elterjedt, sőt, divatossá vált. Ők a transzszilvanizmust egy másik tartalommal akarták felruházni.

Elek Tibor bevallotta, a kötetben szereplő beszélgetések egy nagyon nagy idősávot fednek le, hisz az egyik legkorábbi Mózes Attilával készült 30 éve, abban az időben, amikor (sz. megj.: Elek Tibor) még csak egy tapsifüles volt, és éppen a szakdolgozatát írta.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

 

Az erdélyi mivolton össze lehet veszni

Erdész Ádám arra is magyarázatot kért, miért van a címben az erdélyi idézőjelben, és hogy mit jelent ez.

A választott forma mögött egy nagyon összetett jelenség áll, jegyezte meg a válaszadó. Sokat lehet ugyanis vitázni arról, kell-e, lehet-e az írókat aszerint megkülönböztetni, hogy felvidékiek, kárpátaljaiak, azaz volt Szovjetúnióbeliek, délvidékiek, vagyis jugoszláviaiak, vagy erdélyiek, amit régebben úgy mondtunk, hogy romániai magyar írók.

Ehhez szorosan kötődik, hogy Trianon után, az ezerkilencszázhúszas, harmincas években elindult egy határozott eszmetörténeti és önvédelmi program, a transzszilvanizmus ideológiája. Akik ennek szellemében alkottak, és azok is, akik a későbbiekben, a hatvanas, hetvenes, nyolcvanas években csatlakoztak a neotranszszilvanizmushoz (Farkas Árpád, Király László), másfajta, kevésbé ismert irodalmi jegyeket, karaktereket vettek magukra. Voltak, akik az erdélyi tájnak, lelkületnek is külön irodalmi, poétikai vonásokat tulajdonítottak. Mivel nagyon sokszor vett részt ezzel kapcsolatos eszmecseréken, csakis azt mondhatja, nem érdemes megkülönböztetni az anyaországi és a határon túli írókat. Nincs olyan, hogy erdélyi magyar irodalom, miközben azt is látjuk, hogy van. Hát ez is egy paradoxon, állapította meg Elek Tibor.

Majd így folytatta: majdnem mindenik író másképpen fogalmazza meg erdélyiségét. Megnyilvánulásukban azonban van két szélsőség. Az egyik az, hogy én magyar írónak tartom magam, de Erdélyben élek, és slussz, tovább nem is akarok erről beszélni, mert nincsen miről. Ezt a vonalat képviseli egyebek mellett Kovács András Ferenc. A másik meg azt mondja, többek között Fekete Vince, hogy neki erdélyi identitása van, azt a nyelvet használja, amit a kézdivásárhelyi parasztok is használtak régen, és ez mégiscsak sajátos ízt ad az ő irodalmának. Ilyen tekintetben Bodor Ádám viszonyulása is érdekes.

 

A legnagyobb prózaélmény

Befejezésül Erdész Ádám arra kérte Elek Tibort, fejtse ki, voltak-e olyan interjúalanyai, akiknek a személyisége különösképpen megragadta.

A szerző nem kívánt kiemelni senkit, hisz mindnyájan közel állnak hozzá, s mindenikük teljesítményét nagyra értékeli. Mégis fontosnak tartotta megosztani hallgatóságával, hogy a Kolozsváron élő Szilágyi István, akit otthonában keresett fel, tizenöt évenként jelentetett meg egy-egy könyvet, ami jó is, meg nem is. A Kő hull apadó kútba című regénye például egyértelműen világirodalmi jelentőségű. És azért ilyen, mert addig dolgozott, szöszmötölt rajta, amíg tökéletes nem lett. Következő regényét körülbelül tizenöt évre rá írta meg, de az akkori körülmények miatt sajnos nem jelenhetett meg azonnal. Aztán megint eltelt majdhogynem tizenöt év, amíg kiadta a Hollóidőt, ami úgyszintén fantasztikus. Olyannyira jó, hogy Elek Tibor életének egyik legnagyobb prózaélménye.

Félretéve a részrehajlást, a szerző a többi interjúalanyát is megemlítette. Szólt Kovács András Ferencről, aki tíz éve még nagyon népszerű volt, mára viszont egy kicsit félreállították, és beszélt a székely fiúkról is, a már említettekről, a kötet összes szereplőjéről, akiket épp azért válogatott be, mert sokat jelentenek számára. A Párbeszédben a kortárs „erdélyi” magyar irodalommal című legújabb könyvébe valamennyiük miatt érdemes belelapozni.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyék Csaba

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)