Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Jókai pole-pozícióban

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Fodor GyörgyKULTÚRA • 2025. január 25. 13:00
Jókai pole-pozícióban
Prof. Dr. Szajbély Mihály tartott előadást a városi könyvtárban

Prof. Dr. Szajbély Mihály

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

A magyar kultúra napja alkalmából Prof. Dr. Szajbély Mihály egyetemi tanár, irodalomtörténész (SZTE) adott elő Elitirodalom és tömegkultúra, avagy Jókai pozíciója korának kulturális térképén címmel a Mogyoróssy János Városi Könyvtár Simonyi olvasótermében. 

Minden középiskolás megjegyezte, hogy idén Jókai születésének bicentenáriuma van, mert tanáraik eleget sulykolták az érettségi előtt, tudván, hogy a „nagy mesélő” tétel, ráadásul 2018. február 18-a óta a születésnap a magyar széppróza napja is. Örülök, hogy a gyulai középiskolások ez alkalommal – tanáraik kíséretében – szép számmal képviseltették magukat, türelmesen és mondhatni figyelmesen hallgatták végig az egyik legnagyobb kortárs Jókai-kutató előadását.

Pedig általános iskolában már megtapasztalhatták, hogy Jókai nyelvezet olyan távol áll egy mai kamasz olvasótól, mint Makó Jeruzsálemtől. Az írót – saját korában – az írásművészete a világirodalmi klasszikusok közé emelte, de tény, ma azokat jóval többen olvassák, hiszen újrafordításuk közben a (mű)fordító alkalmazkodik a jelenlegi nyelvváltozathoz. Az idomulás természetesen nem történik meg egy Jókai esetében, hiszen ő eleve magyarul írt. Megjegyzem, ezért nem érdemtelen próbálkozások Nádasdy Ádám Bánk bán és Madách Tragédiájának prózaátiratai.

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Jókai a saját korában tárcarovatokban publikált, tárcaíróként lett igen népszerű. Egyszerre jelentek meg regényrészletei a magyar Hon és a német nyelvű Abendblatt des Pestes Lloyd lapokban (pl. A szerelem bolondjai). Szajbély tanár úr utánajárt, mit eredményez, ha a korabeli, német Jókai szöveget visszafordítja mai magyarhoz idomítva. Kosztolányi szavaival: „a fordítás ferdítés”, éppen az az archaikusság, egyéniség és egyedi hang tűnt el a szövegtestből, ami Jókait utánozhatatlanul izgalmassá, felismerhetővé és sikeressé tette.

Mikszáth maga is megírta: „Én a Jókai hangját akarom hallani, éppúgy, mint a Blahánéét.” (Jókai Mór élete és kora, 1906). Ezért alakult ki az az irodalomtörténészi gyakorlat, hogy kétfajta editio, vagyis kritikai kiadás látott napvilágot: egy jegyzetekkel, egy pedig jegyzet nélkül. Jókai kikopása a közéletből az utóbbi 40-50 év tragédiája, pedig ha valaki A kőszívű ember fiai opuszt úgy olvasná, mintha kalandregény, istenbocsá’ egy Rambo-regény lenne, akkor olyan kortárs könyvvé avanzsálná, amely esküszöm, tetszene. A nyelvezettel – bevallom – nekem is adódtak gondjaim középiskolás koromban, de még a mai deákos műveltségem is kevés a „folyékony” Jókai-olvasáshoz.

Rengeteg párhuzam adódik Jókai saját kora és a mai korunk között. 1867-ben és 1990-ben is megéltek egy rendszerváltást, amelyet hasonló (politikai, gazdasági, társadalmi és kulturális) illúzióvesztés követett. Kevesen gondolnák, hogy a szigorú szakma csak halála után (1904) emelte be Jókait az elitirodalmi kánonba, kritikai értékelését jelentősen befolyásolta a teljhatalmú Gyulai Pál akadémikus irodalomtörténész, aki cikkeiben keményen bírálta (1869, 1873, 1875) a korábbi barátot. Szerinte írótársa csak a népszerűséget hajhászta, miközben elpazarolta a tehetségét.

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Ezt cáfolandó Jókai utolsó kiadója, Révay Mór János 100 kötetben adta ki a műveit az író pályájának 50 éves  jubileumán. Korábban maximum kétezres példányszámra találtak vevőt 10 év alatt, ez a hatalmas volumenű vállalkozás azonban 4 év alatt 1800 előfizetőt vonzott be, 1898-ra mind elkapkodták a regényeit. Korábban kötetenként 7-800 példányt tudtak csak eladni. 

Mégis miért volt Jókai ennyire népszerű? Mert a napilapok tárcarovatában több 10 ezer olvasóhoz jutott el havonta. Emellett talán még az volt sikerének titka, amit Esterházy Péter A szavak csodálatos élete című írásában megállapított, miszerint: „ha a 19. századot képzeljük magunk elé, ki tudja, hogy nem valami Jókai-kavarcs-e, ami bennünk van. Jókai kitalálta Magyarországot.” Valóban, magam is mindig ugyanezt hallottam gyermekkoromban édesapámtól, hogy az 1950/60-as években született generáció fantáziavilágát akár Jókai, akár Jules Verne igen jelentősen befolyásolták. Ők tudtak igazán hiteles környezetrajzot teremteni, valóságos (utca)képet adni: reálisan, tárgyilagosan megjeleníteni a leírhatatlant: pl. egy Senki szigetét botanikai pontosággal bemutatni, a látnivalókat képgazdagon ábrázolni. Ugyanis a 19. század meglehetősen képszegény volt, erre jött egy Jókai, s jól kiszínezte: „Van-e Debrecenben piktor? – Az bizony bajosan lappang ottan. Mit mívelne? A kálvinisták szentképeket nem tartanak” (Egetverő asszonyszív). Erről Szajbélynak az Eppur si muove Jókai-regény A hecc című fejezete jutott az eszébe, emellett Arany János A kép-mutogató című balladája. Bennem pedig Dolák-Saly Róbert figurája, Dr. Marosán György ötlött fel, aki abszurdan mesél a Fortepan-képekről. A világ kellően színes, csak nekünk kell megtalálni az ecsetet!

Jókai népszerűségének az is lehetett a kulcsa, hogy a tömegkultúrát egyszerre használta témának és médiumnak. Elsősorban a folytatásos regény sajátos struktúráját alkalmazta, amely epizódok laza láncolatából állt, karaktertípusokkal dolgozott (akiknek a jelleme nem nagyon fejlődhetett a terjedelmi korlátok miatt), az egyes részek önmagukban is megálltak, akár egy mai szappanopera – bárhol bekapcsolódunk, tudjuk, milyen előzményekhez kötődünk. Ez persze érdekes munkatempót alakított ki: párhuzamos regényírást, folyamatos készenlétet, állandó éjszakázást, íráskényszert.

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Erről remek anekdotát mesélt Szajbély professzor: Jókai éppen párhuzamosan dolgozott két regényen, mivel előre megkapta a busás honoráriumot, a kiadó jogosan sürgette, akkor sem kegyelmezett, amikor a svábhegyi villájának tereprendezése során rózsatövis ment a körme alá, s az ujja fájdalmasan begyulladt, a Mester kénytelen volt magát ecetes kézfejborogatással gyógyítani és ideiglenesen átszokni a balkezes írásra, hiszen produkálni kellett. Éppen az a vadkapitalista szemlélet dolgozott az egészsége ellene, amely Az arany ember gazdagsága és sikere mellett. 

Szajbély tanár úr még egy további indokot mondott a sikerre: Jókai valószínű tisztában volt azzal, hogy a műfajok bizonyos sablonok mentén építkeznek, amelyek kortól függően töltődnek ki.  Ismerte pl. a bűnügyi regények jellegzetes sablonjait, a kriminalisztika alapjait, ráérzett, hogy akkor alkothat a magasirodalomban magának méltó helyet követelő művet, ha tudatosan eltér ezektől a jól körülhatárolható sablonoktól, hiszen azok a populáris irodalom rétegeit elégítik, illetve töltik ki, nincsenek benne egyedi, egyéni megoldások, csak tömegesedés, ezáltal törvényszerű elértéktelenedés. A tucattörténetekben mindig kiderül, ki a gyilkos, Jókainál viszont olyan jól strukturált a történetvezetés, hogy folyamatosan fenntartja a feszültséget, a sejtelem, a látszat izgalmát, de sosem derül ki, pl. kit rejthetett egy álarc. A Szegény gazdagok ugyan se nem detektív-, se nem bűnügyi regény, mégis a mai napig sokakat érdekelhet, vajon Fatia Negra maga Hátszegi Lénárd báró volt-e? A titok éppen az, hogy nincs titok! Ahogy az előadás végén emlegetett Tzvetan Todorov bolgár-francia, strukturalista irodalomkritikus írta: „a valószerű, amelyet nem tudunk kikerülni.”

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)