Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Több fesztiváldíjas előadás a Gyulai Várszínház kamaratermi évadában

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • S. E.KULTÚRA • 2024. szeptember 30. 16:12
Több fesztiváldíjas előadás a Gyulai Várszínház kamaratermi évadában
Az évad októbe 9-én kezdődik egy stand-up comedy esttel

Több fesztiváldíjas előadással és egy ingyenes koncerttel is várja az érdeklődőket a Gyulai Várszínház az október 9-én induló őszi kamaratermi évadban – tájékoztatta lapunkat Elek Tibor igazgató.

Mint megtudtuk, három díjazott előadás is szerepel az idei kamaratermi programsorban. A Bekecs Táncszínház Kit szerettél, Madách? című kamaradrámáját november 26-án mutatják be, az előadás rendezője és egyik szereplője, Györfi Csaba a Magyar Színházak 36. Kisvárdai Fesztiválján elnyerte a Kulturális és Innovációs Minisztérium, valamint a Kisvárdai Várszínház és Művelődési Központ közös díját.

A Titánia Stúdió Adorján Beáta Loft című egyfelvonásos kortárs komédiáját viszi színre decemberben 7-én, az előadás a 2024-es nyíregyházi Vidor Fesztiválon különdíjban részesült.

Mika Myllyaho Pánik, avagy férfiak az idegösszeomlás szélén című darabját december 19-én a Nézőművészeti Kft. állítja színpadra, az előadás elnyerte a nyári Vidor Fesztivál legjobb kamaraszínpadi előadásért járó Pierrot-díját.

Elek Tibor azt is elmondta: az évadot októbe 9-én nyitják meg Kálloy Molnár Péter Caveman – Az ősember című előadói estjével, amely a manapság népszerű one man show műfaját ötvözi a színpadi komédiával. A darab a párkapcsolatokról, a klasszikus férfi-női szerepekről szól.

Október 29-én Cseke Katinka és Zsiga László Böbe mindent elintéz című zenés interaktív kabaréestjére invitálják a színházbarátokat, november 4-én pedig Terrence Mcnally Ketten egyedül című vígjátékát láthatják a nézők az Art-Színtér előadásában, Ullmann Mónika és Makranczi Zalán szereplésével.

Két zenei programot is műsorra tűzött a várszínház: november 22-én a világhírű hegedűművész, Baráti Kristóf ad elő Bach- és Bartók-műveket a kamarateremben, míg december 13-án a békéscsabai Világfa zenekar világzenei jellegű összeállítását hallhatják az érdeklődők díjmentesen.  

Az előadásokra már kaphatók jegyek a Kossuth utcai igazgatósági épületben, a szokásos kedvezményekkel, bérletlehetőséggel.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)