Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Az éttermek hosszított nyári nyitvatartása is téma volt a gyulai turisztikai ágazat szereplőinek összejövetelén

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • HÍREK • 2025. június 27. 11:23
Az éttermek hosszított nyári nyitvatartása is téma volt a gyulai turisztikai ágazat szereplőinek összejövetelén
A Komló Hotel adott otthont a „szállodavezetők reggelijének”

Forrás: Görgényi Ernő Facebook-oldala 

Az éttermeknek kínált kedvezményről is szó volt a gyulai turisztikai ágazat szereplőinek tartott pénteki összejövetelen.

Görgényi Ernő polgármester hivatalos közösségi oldalán azt írta, idén a Komló Hotelben rendezték meg a főszezon előtti „szállodavezetők reggelijét”.

Emlékeztetett, évek óta tartó hagyomány, hogy a város összes nagyobb szállodájának és főbb attrakcióinak vezetőivel, illetve a kisebb szálláshelyeket tömörítő Gyulai Idegenforgalmi Egyesület vezetőségével közösen tekintik át a Gyula város turizmusát érintő fontosabb kérdéseket.

Az idei megbeszélés témája volt az éttermek hosszított nyári nyitvatartása, melyet csütörtökön tárgyalt a képviselő-testület. Az elfogadott határozat alapján 90 százalékos kedvezményben részesülnek a közterület-használati díjból azok a gyulai éttermek, amelyek legalább este 10 óráig felveszik az ételrendeléseket, és legalább este 11-ig nyitva tartanak.

A résztvevők emellett szót ejtettek a Gyulai Várfürdő nyári hosszított nyitvatartásáról is.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)