a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház Társulatának előadása a várszínpadon
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Pontosan száz év telt el azóta, hogy Móricz Zsigmond lekörmölte híres kisregényét, és mégis tárgyilagosan megállapíthatjuk, hogy a helyzet mit sem változott ez idő alatt. Asszony legyen a talpán, aki vissza tudja fogni mulatni akaró urát akár most, akár egy évszázaddal ezelőtt.
Kivételesen nem a török, hanem a csumáig felcsavart hangerejű muzsikaszó rengette a várfalakat, amelyek oltalmában a tömeg kíváncsian ficánkolt a székeken, többeknek visszafogottan járt ritmusra a lábuk, miközben a beregszászi társulat színészei teljes átéléssel adták át a „zene nélkül mit érek én” életérzést. Mindenféle szemlesütés és álszerénység nélkül merjük magunkat a legjobbnak mondani az élet számtalan területén, legyen szó akár vízilabdáról, bográcsgulyásról, futballról, vendéglátásról vagy a nők szépségfaktoráról, de van még ezeken felül valami, amit nehezen tudna bármelyik másik nép reprodukálni, mert úgy senki nem mulat, mint a magyar. Ha esetleg valakiben kétségek merültek volna fel ezzel kapcsolatban, a színdarab első jeleneteiben meggyőződhetett róla, hogy méltán vagyunk a „mulatási” hashtag és a Cimbora bor hazája.
Na de a legfontosabb kérdés: mit tegyen az a feleség, aki nem tudja semmivel sem megzabolázni tékozló urát? Hölgyeim, feminfo perceinkben megosztjuk Nyiriné Pólika tapasztalatait, hátha segítségül szolgál majd az ínséges időkben. A történet szerint a Nyiri-kúrián már harmadik napja ülik a házigazda, Balázs neve napját, a vendégsereg tajtrészegen és kajakómában fetreng a padlón, s miután Pólika számtalan fondorlatot követően megszabadul a korhely kompániától, már csak férjével kell leszámolnia egy végső összecsapásban. Ébenfából faragták, ultimátumot ad férjének: vagy ő, vagy a muzsikaszó. Na, Uraim, így kezdődnek az igazi tragédiák. Intő, asszonyi leckeként Pólika összeszedelőzködik, és hazaköltözik lánykori otthonába, vissza besavanyodott nénikéi közé. A jégkirálynő-hadművelet az esetek döntő többségében felpiszkálja az Ádám-ivadékok agyát, és ahogy az lenni szokott, Balázs nyakába veszi az országutat cigányprímásai kíséretében, hogy visszaszerezze szíve választottját. Azonban, Uraim, ez nem megy ilyen könnyen. Térden csúszós bocsánatkérés nélkül ne is reménykedjen az ember abban, hogy eloszlanak a viharfellegek, és kikandikál a napsugár a fej felett. A büszkeség ilyen esetekben borzasztó tanácsadó, pillanatok alatt fagyasztja be az események folyását, a sértett felek meg rotyognak a saját levükben. Balázs menedékként a helyi kocsmát választja, és kerek-perec megmondja Pólikának, hogy amint észhez tér, és bocsánatért esedez(!), indulhatnak haza. Pólika képzeletbeli fityiszét ura arcába tolja, és a nagynénikéktől kapott tanácsot megfogadva továbbra is a követi a „jégből vagyok, talán fel sem olvadok” életfilozófiát. Így telnek a napok, amíg a világ a feje tetejére nem fordul. A Teréz anya-szellemiségű házvezetőnő ételt csempész a korhely férjnek, Pólika kezd beleőrülni a várakozásba, amit nagynénjei sem könnyítenek meg neki, na meg ennyi nő egy fedél alatt már önmagában katasztrófaveszélyt jelent. Végül Pólika beadja a derekát, levelet ír urának, hogyha nincsen jobb dolga, szöktesse meg. Balázsnak több se kell, felkapja asszonykáját, és meg sem állnak nádfedeles kis házikójukig. Nem kell már se tánc, se muzsikaszó, csak a Pólika kell. Azért a Zsigmond bácsi is gyönyörűen tudott ám bazseválni a szerelem húrjain.
A beregszászi társulatról ritkán olvasni negatív kritikát, ez most sem lesz másképp, hiszen már akár egy szemöldökrándítással leszínészkedtek bárkit a színpadról, nagyon tehetséges, összeszokott játékot láthattunk, amelyet Katkó Ferenc rázott rendezésével tökéletes egységbe. Tarpai Viktória és Ferenci Attila édesen adták a perlekedő házaspárt, a Zsani nénit alakító Vass Magdolna valóban vasladyként osztotta az instrukciókat családtagjainak, Orosz Melinda nagylelkű Pepi nénije, illetve Kacsur Andrea siket és süket Mina nénije pillanatok alatt belopta magát a közönség szívébe. A Domáreckájá Júlia alakította Biri számtalanszor csalt mosolyt a közönség arcára, mondatait kuncogásmorajok követték, Kacsur András pedig mint Lajos bácsi, az egyetlen környéken élő férfiú, aki után már évek óta ácsingóznak a nagynénik, szintén megmutatta, ki az úr a háznál. Reméljük, jó szokásuk szerint minél hamarabb megint városunk felé veszik az irányt, és más darabban is bizonyítják reputációjukat.
