Nyelvtanárok egyik legtöbbet használt mondata ez, mi leleményességet, szókészletet, nyelvtani ismereteket és képzelőerőt egyszerre mozgat meg, s ami mostanában a nyelvtanárok türelmét, elhivatottságát és önfegyelmét is egyre inkább próbára teszi.
Angoltanár barátnőm panaszkodott arról, milyen véres veríték árán sajtolja ki nyelvvizsgára felkészítendő diákokból a vizsgafeladatra gyakorolás során a legszokványosabb feladatot, miszerint ˝beszélj a képről!˝. Persze a gond nem az, hogy a diákok nem tudják a magyar mondatokat angolra fordítani, ugyanis el sem jutnak odáig. Méghozzá azért, mert magyarul sincsenek gondolataik. S mielőtt félreértés esnék, nem a parlamentáris demokrácia rendszeréről vagy a globális felmelegedés okairól kell(ene) ezeknek a középiskolás(!) diákoknak értekezniük, mivel többségüknek még az olyan triviális témákról sincs mondanivalója, mint például a sport fontossága. Ami sokkal szomorúbb annál, mint ha a folyamatos múlt igeidőt kevernék a befejezett múlttal...
Ennek okkeresése messzire vezetne, s valószínűleg a ˝hatékonyabb˝ és mérhetőbb tesztek és dolgozatok javára visszaszorított szubjektív szóbeli számonkérések is szóba kerülnének. Távol álljon tőlem, hogy azt a sokat szidott amerikai iskolarendszert vegyem pártfogásba, ahol ugyan a másodfokú egyenlet megoldóképlete valamennyi diák számára szürke homály, de az tagadhatatlan, hogy az iskolai diákelőadásokon és vitakörökben mindegyikük megtanulja kialakítani és kifejezni a véleményét.
Talán arra is vethető lenne néhány pillantás, hogy a napi robot után haza eső szülőknek mennyi idejük, türelmük és kedvük van meghallgatni, amit gyerekük mondani akar, s arra is mindenképp, hogy vajon tudnak-e neki olyat mondani, mutatni, s egyáltalán olyan értékrendet adni – s ez nem azonos a szabad-nem szabad problematikájával –, ami képessé teszi őket arra, hogy értékes, önálló gondolatvilággal bíró, de leginkább nyitottan mérlegelő felnőttek legyenek?
Ugyanis egy gyerek csekély számú eredménytelen próbálkozás után már lemond a beszélgetés vágyáról, s helyette keres magának valami olyan közeget, ahol meghallgatják, s olyan példaképet, amivel azonosulni tud. Legtöbbször ekkor jelennek meg a szélsőséges eszmék – s nem feltétlenül csak a politikaiak –, a korlátolt és demagóg, semmi mást el nem ismerő és el nem fogadó, gyakran féligazságokon és elferdített tényeken alapuló nézetek, amelyek jellemzően a befolyásolható és tájékozatlan embereket célozzák meg.
Rex Hudler, az amerikai sportoló és sportkommentátor elhíresült biztatása, hogy ˝Forrás légy, ne lefolyócső!˝, de ha mi legalább csak egy „szűrőfiltert˝ be tudnánk építeni, már nem kellene egy színes fotóval birkózunk a nyelvvizsgán.
