papp lászló
Fotó: Gyulai Hírlap/MP
Ma a világ a hatalmi átrendeződés időszakát éli. Egy olyan átrendeződését, amelyben Európa már egyre kevésbé hatalmi tényező. Ebben a helyzetben nem árt felidézni, hogy minden, ami a mostani világunkat alkotja, de főleg annak lényegét, a globalizációt és a technológiával áthatott életet, az a tudás tette lehetővé, amelyet Európában az elmúlt háromszáz évben megalkottak: a természettudomány – azon belül is elsősorban a fizika tudománya. Csak erre alapozva lehetett azt az egész világot meghódító, széles körű technológiai fejlődést létrehozni, amely mai világunkat jellemzi, hétköznapi életünket átszövi. Tudnunk kell, hogy Európa nélkül nincs globalizált, technológiai XXI. század. Nem nagyon szoktunk ma már erről beszélni, hiszen szinte természetesnek vesszük a minket körülvevő technikai eszközöket – a hajszárítótól az autón, a telefonon és az interneten át az űrtávcsőig –, illetve az ezekhez kapcsolódó kulturális változásokat. Mégis, miért különleges az európai kultúrának az a része, amelyet természettudománynak nevezünk? Azért, mert a mai értelemben vett természettudomány sehol a világon, semelyik más nagykultúrában nem jött létre, nem fejlődött ki. A természettudomány, illetve a technológia létrejötte, gyors fejlődése, majd Európán kívüli elterjedése a világtörténelem izgalmas, egyedülálló fejezete.
Az európai kultúra csak egy az emberiség története során kialakult kultúrák sorában. A történészek az ismert kultúrák számát 28 és 32 közé teszik. Ezek közül nem egy kifinomult magaskultúra, meglehet – bizonyos értelemben – intellektuális teljesítményük szerint többek is, mint az európai. Az európai kultúra azonban egy területen egyedülálló a kultúrák között. Nincs másik magaskultúra, amelyik természettudományt hozott volna létre, abban az értelemben, amit ma ennek nevezünk. Például a nagyon fejlett kínai kultúra ismerte az iránytűt és a puskaport, de természettudományuk nekik sem volt. Több magaskultúra alkotott nagyot matematikában, csillagászati megfigyelésben, de a matematika nem természettudomány, ahogy az újkor előtti szabad szemmel végzett megfigyelő csillagászat sem volt az.
Amit ma természettudománynak nevezünk, azt az európai kultúra alkotta meg. Ha időponthoz és névhez akarjuk kötni, akkor a kezdete az 1600 körüli évtizedekre tehető, és egy itáliai tudós, Galileo Galilei nevéhez kapcsolható. Az ő kutatási módszertanának lényege röviden a következőképpen fogalmazható meg: a jelenséggel kapcsolatos fogalmak tisztázása – hipotézis megfogalmazása a fizikai jelenség lefolyására – a hipotézisből matematikai leírás alkotása, amely kísérletileg ellenőrizhető – kísérleti úton ellenőrizni az elméleti következtetés helyességét. A világ, a valóság megismerésének ez az új módja a természettudományos fejlődés motorja lett és ma is az. A fizika kutatási módszere alapozta meg a többi természettudomány fejlődésének lehetőségét is. Minden egyes, fizikában elért eredmény újabb és újabb eredményeket hozott a természettudományokba, a mérnöki tudományokba és a technológiába. Az áttörés kulcsa tehát a megismerési módszer volt, amely módszer alkalmazásával épült fel a természettudomány lenyűgözően hatalmas épülete. A kezdettől az 1900-as évek közepéig tartott ez a folyamat. Az európai fizika a XX. század első felében még megalkotta a relativitáselméletet, a kvantumfizikát, és lerakta az atommagfizika alapjait. A század közepétől már más földrészek, más nagykultúrák tudósai, mérnökei is bekapcsolódtak a természettudomány és az arra épülő technológia gyarapításába.
Kevés szó szokott erről esni, pedig Európa önképének megfogalmazásában, már csak következményeit tekintve is, meghatározó elem a természettudomány megalkotása. Így utólag, természetesnek tűnik, ami ebben a háromszáz évben történt. Nehéz felfogni a jelentőségét, megérteni, hogy egész mai világunk ezen alapul. Elvakítanak bennünket napjaink szédületes technológiai eredményei. Félő, hogy nemcsak a jelenünket formáló múltunk ezen részétől távolodunk el, hanem attól az európai szellemiségtől is, amely mindennek a létrejöttét lehetővé tette.
