Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Erősítenék a térségben a mérnökképzést

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • S. E.HÍREK • 2023. február 08. 16:50
Erősítenék a térségben a mérnökképzést
Háromoldalú együttműködési megállapodást kötöttek

Fotó: Békés Vármegyei Kormányhivatal

Partnerségi szerződést kötött a Szegedi Tudományegyetem (SZTE), a Gál Ferenc Egyetem (GFE) és a Békés Vármegyei Kormányhivatal február 8-án a térségi mérnökképzés, továbbképzés megerősítése érdekében.

A kormányhivatal honlapján azt írta: a két felsőoktatási intézmény mérnök szakos hallgatói az együttműködéshez csatlakozó vármegyei munkáltatóknál és nagyvállalatoknál teljesíthetik gyakorlati képzésüket.

Rovó László, az SZTE rektora a szerződés aláírásakor kiemelte: a szegedi egyetem a világ egyetemeinek felső három százalékába tartozik. Kifejtette: a felsőoktatásban is új koncepciók kellenek ahhoz, hogy az oktatási intézmények reagálni tudjanak a világ kihívásaira.

Fotó: Gyulai Hírlap – Békés Vármegyei Kormányhivatal

Bíró István, az az SZTE Mérnöki karának dékánja elmondta: az együttműködés keretében a mechatronikai, a gépészmérnök, valamint az élelmiszeripari mérnökképzést hozzák Békéscsabára. Hozzátette: ezzel a lépéssel a megyeszékhelyen a 2022–23-as tanévben elindított képzésüket szeretnék megerősíteni, és kihelyezett képzéssé tenni.

Dux László, a GFE rektora emlékeztetett: 2014 óta a pedagógiai, 2017 óta az egészség- és szociális tudományi, 2018 óta gazdasági kar is működik intézményükben. Békés vármegyében 142 oktatójuk és 1114 hallgatójuk van, akiknek 22 százaléka nappali, 78 százaléka levelező képzésben vesz részt.

Fotó: Gyulai Hírlap – Békés Vármegyei Kormányhivatal

Takács Árpád vármegyei főispán hangsúlyozta: az együttműködés révén a régió két meghatározó felsőoktatási intézményének szellemisége és akarata találkozik a munkáltatók, nagyvállalatok valós munkaerőpiaci igényeivel.

A döntés célja a vármegye munkaerőpiaci helyzetének javítása és népességmegtartó erejének növelése – olvasható a kormányhivatal oldalán.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)