Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Konferenciát rendeztek a Gál Ferenc Egyetemen

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. HÍREK • 2025. március 18. 15:29
Konferenciát rendeztek a Gál Ferenc Egyetemen
A szociális munka világnapja alkalmából tanácskoztak

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

A nemzedékek közötti szolidaritás erősítése a tartós jóllét erősítése érdekében címmel rendezett konferenciát a Gál Ferenc Egyetem március 18-án Gyulán, a szociális munka világnapján.

A megjelenteket elsőként Vincze Gábor dékán köszöntötte. Mint mondta, a szociális munka a társadalom fókuszába került, mindenki fontosnak tartja azt, ezt jelzi a világnap is.

Kiemelte: a téma rávilágít a generációk közötti gondoskodás és tisztelet, valamint együttműködés fontosságára.

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Dux László, az egyetem rektora hangsúlyozta: a mai világban nagyon fontos fiatalok empátiával forduljanak az idősebbek felé, akiknek pedig át kell adniuk az életük során szerzett tapasztalataikat.

Homoki Andrea, a szociális munka tanszék vezetője úgy fogalmazott, a világnapon mindenkinek, aki a szociális szférában dolgozik, lehetősége van arra, hogy megünnepeljék a hivatást és az abban dolgozókat.

A köszöntők után előadásokkal és workshopokkal folytatódott a konferencia.

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)