Fotó: kormanyhivatalok.hu
Partnerségi szerződést kötött a Békés Vármegyei Kormányhivatal március 1-jén a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetségének (FIVOSZ) Békés Vármegyei Területi Szervezetével a békéscsabai Frankó Tanya és Haluskaházban.
A vármegyei kormányhivatal honlapján azt írták: az együttműködés célja a fiatal vállalkozók, vállalkozások fejlődésének támogatása.
Idézték Takács Árpád vármegyei főispánt, aki kifejtette: a Partnerség a fiatalokért program keretében inkubátorházat létesítenek, képzési és mentorprogramokat indítanak, innovációs versenyeket és startuprendezvényeket szerveznek, továbbá a foglalkoztatási főosztály, osztályok bevonásával gyorsinformációs rendszert is létrehoznak a helyi vállalkozások támogatása érdekében.
Kitért arra is, hogy a térségben elkezdődött a mérnökképzés, és szeretnénk meghonosítani a jogászképzést is, amelynek alapjait már letették. E célt szolgálja a Damján Közigazgatási Hallgatói Program, valamint a Békéscsabai Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégiumban a közigazgatási ismeretek oktatása – ismertette.
Fotó: kormanyhivatalok.hu
A kormány gazdaságélénkítő programjáról szólva közölte: Békés vármegyében eddig 775-en érdeklődtek a munkáshitel iránt. A Demján Sándor Program a magyar tulajdonú kkv-k beruházási aktivitását és termelési kapacitását növeli; emellett közkedvelt a kezdő vállalkozók egyszeri, 2,5 millió forintos támogatása is – tette hozzá.
Kelle András, a FIVOSZ Békés vármegyei elnöke úgy fogalmazott: a kormányhivatallal kötött együttműködés nem csak a fiatalokat, a fiatal vállalkozókat segíti, az egész térség épülését szolgálja.