A Dömötör András, Deés Enikő, Benedek Albert, valamint az előadó színészek, Járó Zsuzsa, Péter Kata, Mészáros Máté, Ötvös András és Schruff Milán által írt, Dömötör András által rendezett darab az előadók személyes történeteiből építkezik.
Ahogy írtam, mindenkinek vannak határai, ezeket ki könnyebben, ki nehezebben – vagy egyáltalán nem – lépi át. Az előadáson látható sztorik pedig a színészek olyan történeteit villantják fel, amikor akarva vagy akaratlanul, de megtették a „határátlépést”.
Az előadást átszőtte a humor, és mindenki magára ismerhetett bizonyos részek alatt: a koronavírus-járványra reflektálva Járó Zsuzsa bemutatta az otthontanulás viszontagságos menetét, láttuk azt, amikor szerelmet vallunk valakinek, aki nem viszonozza az érzelmeinket, és Ötvös András történetén keresztül bepillantást nyerhettünk egy kezdő színész megpróbáltatásaiba egy tűzoltósági gyakorlaton. Emellett persze torokszorító pillanatokból sem volt hiány.
Schruff Milán története bemutatta, hogy egy egyszerű, vicces – vagy éppen csak annak gondolt – mondattal az ember milyen lavinát indíthat el, amely megváltoztathatja a kapcsolatát a gyermekével. Péter Kata egy korábbi színházi élményt idézett fel, amely meghatározta a politikailag ellentétes oldalon álló apjával való kapcsolatát, zárásként pedig azt is átérezhettük, hogy milyen, amikor a demens nagyszülő már csak ritkán ismeri fel az unokáját.
A darabban játszó színészek egytől egyik kiválóak voltak, a humort, a bánatot, a szorongást és minden egyebet olyan természetességgel varázsolták a színpadra, hogy a nézőnek fel sem tűnt az átmenet. Történeteik tanulságosak, a végkövetkeztetés, hogy megéri-e, át kell-e lépnünk a határokat, pedig teljes mértékben ránk van bízva, hiszen, ahogy az előadás is sugallta, mindenkinek máshol vannak a határai, ezek feszegetése pedig mindannyiunknál máshová vezet.