Gazdasági világ- és mindenféle válság van. A világválságok mindenhova, a legapróbb település legkisebb portájának legapróbb zugába is eljutnak. Egyrészt ilyen a természetük, másrészt így vannak kitalálva. Gyula sem (lesz) kivétel. Elemzők jósolják, hogy a vendéglők forgalma negyven százalékkal is eshet. A vendéglős a maga szerény eszközeivel veszi fel a harcot a multikkal, a globalizmussal, a válsággal: csökkenti az adagokat, alább adja a minőséget. Menüt rendeltem (válságebéd), csikóstokányt. Kaptam egy nagy tányér rizibizit, valami rózsaszín, habos, tűzforró „(hadi)anyaggal” leöntve, amelyben három picike mócsing és két darab, levesben főtt hús volt elrejtve. Megettem (válság van). A felszolgáló zavarba jött, kicsit el is pirult, amikor megkérdeztem tőle, hogy mi is volt ez a valami, amit az imént ettem, mert csikóstokány az nem volt. Elnézést kért, és azt mondta, nem kell kifizetni. Nem volt harag a szívemben. Nem tehet róla, mint ahogy a szakács és a tulajdonos sem. Akik mindezt okozták, nagyon messze vannak és nem felelnek semmiért. Sok mindent el fognak venni tőlünk, tőlem. A csikóstokányt nem adom – sertéslapockából, tarhonyával. Azt nem adom!
